​Baalbek-megalit: a világ legnagyobb mesterségesen létrehozott kőtömbje: ki, vagy mi készíthette?

2017. augusztus 7., hétfő




Az emberiség valaha készített legnagyobb megmunkált kőtömbje a Baalbek monolit Libanonban. Ez a kőtömb 1650 tonnát nyom, és egyetlen tényleges blokkból áll.

Még ma is rejtély, hogy egy ekkora struktúrát, hogy voltak képesek az akkori kor technológiájával, eszközeivel megmunkálni, így gyakran felvetődik annak a lehetősége, hogy talán ősi idegen technológia segítségével készült a monolit.

Nem egy ízben találtak olyan megmunkált platformokat, melyek akár ősi repülőterek is lehettek, hogy a bolygóra látogató idegenek űrhajói le tudjanak szállni.

Heliopolisz városában találtak annak idején egy kétezer évvel ezelőtti templomit, melyben több ezer tonnás kövek voltak eltemetve. Ezen kövek, azaz kőtömbök között volt a híres Baalbek-kőtömb.

Ez a kőtömb szinte tökéletesen sima volt, főleg korához képest. Mindemellett rendkívül jól és precízen megformált, mintha valamiféle kővágási technológiával készült volna, noha abban a korban ez lehetetlen volt.

Ezt a követ tartják napjainkban is az emberiség által megmunkált valaha készült legnagyobb kőtömbnek.

Igen ám, de sokak szerint kizárt, hogy ember készítette.

Mivel annyira régi, és olyan technológiai nyomokat visel magán, mely alapjaiban kérdőjelezi azt meg, hogy az ókorban képesek voltak erre.

Léteztek már kőtömbök akkoriban, hatalmas obeliszkek is, de nem ilyen méretekben, és messze nem ennyire precízen kifaragva.

A Baalbek-kőtömb ugyanis tökéletes élekkel rendelkezett, mintha csak vajból lett volna, amikor hajdanán kivágták eredeti környezetéből.

A képeken is jól látszik, milyen hatalmas kőtömbről van szó. Egy ekkora kőtömb mozgatása is eleve igen kérdéses, ugyanis még arra sem jöttek rá, hogy a Stonehenge ehhez képest pehelysúlyú köveit hogy voltak képesek mozgatni, elvinni A pontból B pontba.

Sokak szerint az Istenek cipelték ezt a követ, és az ehhez hasonló köveket magukkal, és ez egyes interpretációk szerint azt jelentheti, hogy ősi technológiával oldották meg a problémát.

Ezt pedig nem emberek tették meg.

Más elképzelések szerint a kőtömböt eleve nem is emberi kéz alkotta, hanem földönkívüliek, akik az ősi Földet látogatták.

Akadnak olyan nézetek is, miszerint ezek a kövek az ősi, a Földön előzőleg élő civilizáció hagyatékai. Vagyis az emberiség előtt élhetett a Földön egy az egész bolygót benépesítő humanoid faj, és az ő általuk emelt műemlékek maradványainak egy darabja lehet.

Akárhogy is, a kövek rejtélyét nem tudjuk még ma sem teljesen megfejteni, és kérdéses mind a pontos eredetük, mint a létrehozásuk módja.

A Baalbek-kőtömb titka annyira régi, és annyira homályos, hogy lényegében semmit sem tártak fel róla a kutatók és régészek.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ufók idegenek ősi idegenek ősi tudás ősi technológia


Megtekintések száma: 97823





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet