Bizarr: hátborzongató körülmények között találták meg egy sorozatgyilkos áldozatát!

2017. július 7., péntek




Vigyázat, nyugtalanító felvétel következik!

Todd Kohlhepp egy átlagos embernek tűnt, egészen addig, míg el nem kapták, és ki nem derült, hogy az utóbbi idők egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosa, aki legalább 7 ember megölését ismerte be.

Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy egyesek szerint jóval több áldozata is lehetett, mint 7.

A 46 éves férfi Woodruff melletti földjén fogságban tartott egy lányt, Kala Brown-t, a felvétel pedig akkor készült, mikor a rendőrök kiszabadítják.

Megrázó felvételek következnek a cikk alján, ezért csak azok nézzék meg, akik erősebb idegzettel rendelkeznek.

A hatóságok egy életmentő akció keretében találták meg a gyilkos vallomása alapján azt a lezárt konténert, ahol a nőt fogságban tartotta.

A nő a nyakánál fogva volt leláncolva, amit csak erővágóval lehetett levágni róla.

A lány barátjával, Charles David Carverrel ment át a férfihez, hogy valamilyen ház körüli munkában segítsenek neki. Kohlhepp hidegvérrel kivégezte a fiút három lövéssel, amit barátnőjének végig kellett nézni, majd a holttestet egy ponyvába tekerve elrejtette a telkén.

Később a lányt konténerbe zárta, majd rendszeresen megerőszakolta, és zaklatta, bántalmazta. Borzalmas még belegondolni is, hogy miket kellett átélnie a lánynak, mire kiszabadították, miközben fel kellett dolgoznia barátja halálát, közben barátja gyilkosa erőszakolta rendszeresen.

Valószínűleg sohasem fogja kiheverni az átélteket, és hosszú időn át pszichiáter segítségére fog szorulni.

A sorozatgyilkosra eddig 7 ember megölését lehetett rábizonyítani, de ennél is jóval több embert ölhetett meg...

Elképzelni sem tudjuk, megérteni pedig pláne nem, hogy mi visz rá egy embert arra, hogy ilyen tegyen embertársaival.

OSZD MEG másokkal is! 

érdekes érdekesség bizarr sorozatgyilkosok bűnügy hátbrozongató


Megtekintések száma: 205690





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet