Bizarr: olyan dolgot találtak az űrben, aminek nem is lenne szabad léteznie a tudomány szerint!

2017. július 11., kedd




A jelenség több szempontból is ellent mond a fizikának.

A NASA szakemberei megtalálták a lehetetlen. Lehetetlent, mert az az exobolygó, amit most találtak, nem is létezhetne.

A megtalált égitest ugyanis ellentmond minden eddigi ismereteinknek a kozmoszról, így gyakorlatilag nem is kellene léteznie.

A jelenléte azonban mégis bizonyított, így aggasztó is, mivel valamit nagyon nem jól tudunk a minket körülvevő világról...

Több furcsaság is van a csillag és a bolygó, azaz a HIP 65426 és a HIP 65426b körül.

Az első az, hogy a csillag kétszer nagyobb tömegű a Napnál, éppen ezért a HIP 65426b-nél jóval nehezebb égitesteket kéne formálnia – a bolygó tömege csupán 6-12-szer nagyobb a Jupiterénél.

A két objektum távolsága is igen nagy, az exobolygó majdnem 100-szor messzebb fekszik a HIP 65426-től, mint a Föld a Naptól. A csillag a Napnál 150-szer gyorsabban forog, és bár csak 14 millió éves, már nincs körülötte porból álló korong.

Mivel nagyon fiatal a rendszer, arra számítottak, hogy valahogyan észlelhető lesz a lemez, azonban legnagyobb meglepetésükre ez nem így volt. Sehol sem találták nyomát ezeknek a lemezeknek.

Ez azt jelenti, hogy a HIP 65426 egyáltalán nem illik bele a klasszikus bolygóformálódási modellekbe. Mintha valamilyen eddig számunkra nem ismert folyamat során jött volna létre.

Erre már létezik többféle lehetséges elmélet, de biztosat nem tudni.

A HIP 65426b egy másik bolygóval a csillaghoz jóval közelebb alakulhatott ki. A gravitáció hatására az égitest végül távolabb került a központi objektumból, míg társa teljesen elhagyta a rendszert.

Egyfelől kissé aggasztó, a most talált exobolygó, mivel jelenléte bizonyítja, hogy az univerzumról alkotott modelljeink nem tökéletesek, másfelől lehetőségünk lesz arra, hogy a tanulmányozásával még pontosabb képet kapjunk a minket körülvevő világról.

Még mindig igen ritkán tudnak közvetlen felvételt készíteni egy exobolygóról. A HIP 65426b fényének elemzése azonban rengeteget elárulhat légköre összetételéről. A mostani exobolygó, és környéke tehát valamilyen tekintetben egyfajta mérföldkő is, és remélik a tudósok, hogy rengeteg eddig ne ismert dologra derülhet fény általa.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 150543





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet