Bizarr: tökéletesen épen maradt múmiákat találtak a gleccserben! – FOTÓVAL!

2017. július 19., szerda




Egy 75 éves megoldatlan ügy végére tehetnek pontot velük.

A Diablerets-hegységben valami olyanra bukkantak nemrég 2615 méter magasabb, amire senki sem számított. Egy olyan örök titkot tártak fel teljesen véletlenül, aminek a szálai egészen 1945-be vezet vissza, egy piciny faluba.

A szóban forgó múmiák hihetetlenül jó állapotban voltak, köszönhetően a jég és a terület konzerváló hatásának.

Egy enyhe túlzással úgy néztek ki, mintha csak egy hete estek volna a jég fogságába. csak később derült ki, hogy az olvadozó jég alatt egy 75 éves rejtélyre fognak fényt deríteni. A testek ugyanis ennyi ideje voltak a gleccserbe zárva.

Hátizsákokkal, egy karórával, egy könyvvel és egy üvegpalackkal rendelkeztek. Eredetileg a helyi sípálya alkalmazottja bukkant rájuk, és azonnal értesítette a hatóságokat. A ruháig egyértelműen második világháborús viseletek voltak, így meg lehetett pontosan állapítani a korukat.

Később pedig be is azonosították őket.

Egy 40 éves férfi és egy 37 éves nő volt az, akiket korábban, több évtizede eltűntnek nyilvánítottak. A párnak gyerekei is voltak, akik belementek a DNS vizsgálatokba, de mint állítják, biztosak benne, hogy egykori szüleiket találták meg.

A pár hat gyermekének egyike szerint szüleik 1942. augusztus 15-én indultak el Chandolin faluból a hegyekbe legeltetni az állataikat, és még aznap este haza kellett volna térniük.

2 és fél hónapig keresték őket, majd nevelőszülőkhöz kerültek a gyerekek, és soha nem hallottak igazi szüleikről többé.

Az egyik 4 éves volt mindössze, mikor a szülők eltűntek, és most nagyon örült, hogy előkerültek, mert végre eltemethetik őket, mivel ezt a szívükben már rég megtették, mivel sejtették, hogy a hegyek között lelték halálukat.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély érdekes rejtélyek érdekesség bizarr


Megtekintések száma: 59371





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet