​Bizonyítékot találtak a marsi életre: áttörés történt

2021. február 26., péntek




Megdöbbentek még a NASA tudósai is.

Egy osztrák kutatócsapat mikroorganizmusokat növesztett egy Marsról származó kőzetmintán, miközben imitálták a vörös bolygón uralkodó körülményeket, az eredmények alapján pedig kimutatták, hogy az égitest élhető.

A Nature Communications Earth & Environment tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a Földön a mélytengeri lávakürtők és felszíni meleg vizű források közelében élő extremofil ősbaktériumok Marsi körülmények mellett is problémamentesen képesek voltak szaporodni és növekedni.

Korábbi kísérletek alkalmával már bebizonyították, hogy a mikrobák elméletileg képesek túlélni a vörös bolygón, gyakorlatban viszont nem tudták alátámasztani hipotéziseiket – egészen mostanáig.

A Bécsi Egyetem tudósai egy 4,5 milliárd éves, Marsról származó meteoritot törtek össze apró szemcsékre annak érdekében, hogy imitálják a vörös bolygón található homokos talajréteget.

“Merész megközelítést választottunk, néhány grammnyi marsi kőzet összetörésével és a bolygó életciklusának elején uralkodó időjárási tényezők figyelembe vételével vizsgálhattuk meg a mikrobák viselkedését” – mondta Tetyana Milojevic, a Bécsi Egyetem kémikus porfesszora.

A Metallosphaera sedula nevű extremofil ősbaktérium eltérő módon viselkedett a marsi kőzeteken, mint azt tette a Földön. Milojevic elmagyarázta, a mikrobák az űrszikladarabokban lévő ásványokból robusztus kapszulát alakítottak ki maguk körül, miközben apró kristálytartalékokat halmoztak fel.

Ez egy eléggé bizarr evolúciós stratégia, amit még rengeteg vizsgálatnak kell alávetniük, ám hasznos információkkal szolgáltak a Marson jelenleg zajló missziók számára, a Perseverance rovere például hasonló biológiai lenyomatok után kutathat küldetése során.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 2992





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet