Borzalmas lényt azonosítottak a régészek

2017. augusztus 29., kedd




Egy prehisztorikus, vérszomjas féreg maradványaira bukkantak.

Bizarr fosszília

Nagyon bizarr, szinte hátborzongató lényre bukkantak a régészek. Egy olyan bestia rajzolódott ki ugyanis kutatásaik során, mialatt a fossziliát tanulmányozták, mely a tengerek ura lehetett, és kisebb-nagyobb testű halakat is zabált.

És ami még ennél is félelmetesebb: ha élt volna akkoriban az ember, talán még rá is vadászott volna. Egyhosszú, viszonylag nagy méretekkel rendelkező tengeri féregről van szó, mely közel 400 millió évvel ezelőtt élt.

Alig tudunk ma még valamit erről a lényről, de amik kirajzolódtak, azok mind-mind egy borzalmas lényről tesznek tanúbizonyságot.

Hatalmas volt, és igazi csúcsragadozó

Az előkerült leletekből egyértelműen megállapítható, hogy hatalmas méretekkel rendelkezett, és kegyetlenül vérszomjas volt.

A féregnek a méretei elérték az egy métert is, mikor teljesen kifejlett volt a példány. Annyit sikerült kideríteni, hogy ezek a tengerekben élő ragadozók a ma a talajban élő földigiliszták egyik őse lehetett 400 millió éve.

Több hasonló leletet találtak már szerte a világban, az egyiket például egy kanadai múzeumban őrizték, és ebből sikerült végül teljesen új fajként azonosítani.

Sokáig ugyanis nem tudták, hogy új fajjal van-e dolguk a régészeknek, vagy sem. Ez a legelső lelet 1994-ben lett felfedezve Ontarioban. Évtizedeken át tanulmányozták, mire kiderült az igazság.

Jellemző volt a gigantizmus

Az állat remekül képet az az adott korszalról, amiben élt, melyben a gigantizmus volt a jellemző,. vagyis akkoriban az állatok hatalmasra nőttek.

Ez igaz voltak a halakra, és a rovarokra, valamint a csúszómászó férgekre is. Nem véletlen, hogy évmilliókkal ezelőtt valóban éltek emberi mérteket is meghaladó óriási szitakötők, melynek harapása ma könnyedén végezne bármelyikőnkkel.

De egyes kutatások szerint a kullancsok ősének számító őskullancsok is jóval nagyobbak voltak, bizonyos becslések szerint akár a 30-40 centiméteres nagyságot is elérhették.

A közel fél méteres óriás szöcskékről már nem is beszélve. Ez a féreg is azért nőtt közel egy méteresre, mert jellemző volt az adott korszakra.

A különleges féreg a nagy méretei miatt rengeteget zabált. Szó szerint, ugyanis ezekre az állatokra akkoriban az volt a jellemző, hogy bármit megettek szinte, ami az útjukba került, így könnyedén megehették volna az embert is.

Még szerencse, hogy ma nem élnek a Föld vizeiben ilyen lények, és az ember nem élt akkor, mikor ez a valami létezett.

Az előzetes kutatások szerint a féreg kisebb-nagyobb halakkal táplálkozott, és nem vetette meg a ragadozókat sem, bár ezekből a párharcokból nem mindig kerültek ki győztesen.

Hogy mi okozta kihalásukat, az még egyelőre rejtély a tudósok számára.

tudomány rejtély érdekes hihetetlen rejtélyek


Megtekintések száma: 99753





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet