Brutális dolgot derítettek ki a rákról: egy olyan folyamat is okozhatja, amiről eddig senki sem gondolta volna!

2017. december 2., szombat




Alapjaiban véve változtathatja meg azt, amit a betegségről tudunk, és utat nyithat a gyógyításához is.

Kiderült egy olyan folyamatról egy érdekes dolog, ami nagyban összefügghet a rákkal, és azzal, hogy a rák hogyan alakul ki a szervezetben.

A felfedezés óriási jelentőségű. Ha megfejtik a folyamat lényegét és tovább is kutatják, elképzelhető, hogy megismerhetünk olyan folyamatokat is a rákkal kapcsolatban, amik elvihetnek minket a gyógyításához.

Egy nemzetközi kutatócsoport eredményei rávilágítottak valamire, ami óriási előrelépést jelenthet. A tanulmányukat a Science Signaling is megjelentette.

Arról van szó, hogy egy eddig nem ismert - vagy legalábbis nem részleteiben ismert - dolog is rákot okozhat: mégpedig a túlzott kalcium bevitel.

Ez pedig egyfajta kalcium háztartási zavart okoz, ami végső soron elő tudja idézni a betegséget.

Az egész egy nemzetközi rákadatbank átvizsgálásával kezdődött. Ebben 11.0000 páciens DNS-ének változásait vizsgálták. Lényegében azt nézték, hogy egyes sejkultúrák hogyan hatnak a kalcium háztartásra.

Ekkor jött a döbbenetes felfedezés: estekben a transzporter folyamatosan aktív maradt és akadálytalanul engedte át a kalciumot akkor is, amikor a sejtek már eleget tartalmaztak.

Vagyis megindult a sejt burjánzása...

Az egészséges sejtekbe ellenben akkor engedte csak be a kalciumot, ha a tartalékok szinte teljesen elfogytak.

Így derült ki, hogy az egy bizonyos - Orai1 - mutációval rendelkező sejtek rákos sejtekké válva elszaporodnak a szervezetben, megkezdve rákos növekedésüket.

Ebből persze nem az következik automatikusan, hogy ne szedjünk rendszeresen kalciumot.

Itt a kalciumháztartás megzavarodásáról, mutációjáról van szó alapjában véve, és ez teszi lehetővé a magasabb kalcium felvételt, és így a rákos sejtek kialakulását.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség rák rákgyógyszer feltáró


Megtekintések száma: 43384





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet