Brutális katonai technológia, mely ha rossz kezekbe kerül, akkor a világot napok alatt le lehetne rohanni vele! - VIDEÓ

2023. november 2., csütörtök




Hátborzongató, hol tart ma a tudomány és a technika.

A hadseregről, pontosabban az amerikai légierő új és egyen titkos technológiájáról nemrég került elő egy videó, melyben bemutatják, hogyan is működik a jövő hadereje.

A jövő háborúit ugyanis már nem mi fogjuk vívni, hanem az általunk - gondolatokkal - vezérelt mikro drónok.

A mesterséges intelligencia óhatatlanul is be lesz vonva a nagy háborúkba, hiszen ezen drónok vezérlését egy ilyen rendszer fogja majd megoldani.

Egyfajta méhrajként működnek, mint egy kollektív organizmus, ahogyan a videón is látható, BÁRMIT pillanatok alatt megsemmisítenek a levegőben, mint ahogyan azt tették a tesztek során is.

A felvételen is észlelhető, ahogyan ezeket a mikro drónokat a levegőbe dobálják vadászgépekről, majd a drónok aktivizálódnak.

Úgy működnek, mint egy hangyaboly: kollektíven egytelen agyon osztoznak, melyet egy hálózat köz össze. Precízen, gyorsan és kegyetlen pontossággal képesek bármilyen összehangolt támadásra.

William Cooper, biztonsági szakértő szerint ilyenekből áll majd a jövő légi hadereje.

Gyorsak, könnyűek, és olyan sokan vannak, hogy szinte lehetetlen támadást indítani ellenük.

A felvételen pedig hallani, hogy milyen borzalmasan riasztó hangot adnak ki működés közben.

Sokan amiatt aggódnak, hogyha ez a csúcstechnológia rossz kezekbe kerül, akkor gyakorlatilag el lehetne vele napok alatt foglalni országokat, vagy akár az egész bolygót, megfelelő számú mikro drón haderő esetén.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika érdekes hihetetlen fegyverek


Megtekintések száma: 155519





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet