Brutálisan elszomorító adatok láttak napvilágot! Mindenkit, még TÉGED is érinthet!

2017. október 23., hétfő




Ugrásszerű növekedés történt, ez több millió ember halálát vetítheti előre.

Nagyon nagy bajban van az emberiség, ugyanis a friss statisztikák szerint másfélszeresére nőttek a bőrdaganatos megbetegedések. Ez hihetetlen mértékű növekedés, és követi az egyre növekvő arányú tendenciát, aminek nem tudják elejét venni már több évtizede.

Azért is különösképpen riasztóak ezek az adatok, mert a melanóma az egyik legveszélyesebb ráktípus.

Ez a betegség a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékát alkotja, a leggyakoribb daganatok listáján a nyolcadik helyen áll.

A bőrrák a nyirokcsomókba, belső szervekbe, májba, agyba, tüdőbe, csontokba korán ad áttétet. Késői felismerés esetén a betegek fele szervi áttétben meghal, korai felismerésekor ez az arány 10 százalék körüli értékre csökkenthető.

Nagyon kis százalékban festéket nem tartalmazó melanocyták burjánzása okozza a melanomát, ekkor a daganat nem sötét, hanem csaknem bőrszínű, ezért nagyon nehezen ismerhető fel, mire pedig már lehetne tenni valamit, áttéteket ad.

Elmondható tehát, hogy egy igen alattomos, és nagyon gyors lefolyású betegséggel van dolgunk.

Az elmúlt években átlagosan 2300 új melanómás beteget regisztráltak Magyarországon, és ez a legsúlyosabb bőrdaganat leginkább a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegye van.

Ritkábban ugyan, de barna bőrűeknél is kialakulhat ez az elváltozás.

Nagyon fontos,. és a legtöbb szakember hangsúlyozta, hogy nem csak és kizárólag az okolható a betegség előfordulásának emelkedéséért, hogy a környezet, melyben élünk egyre inkább vegyi és mérgezőanyagokkal teli, hanem a saját életmódunk is, és az elővigyázatosság hiánya is.

Az esetek legtöbbje mögött ugyanis a genetikai tényezők mellett a káros UV-sugárzás és a többszöri leégés áll, ezért is kiemelten fontos a megfelelő fényvédelem, továbbá a déli órákban magas UV-sugárzás esetén kerülni kell a napot.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség orvostudomány rák betegségek


Megtekintések száma: 145221





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet