Csillagászati összegért kelt el egy árverésen Hitler feleségének bugyija!

2016. november 8., kedd




Senki sem gondolt arra korábban, hogy Eva Braun megkopott, lilás-rózsaszínes bugyija igazi gigászi összegért fog végül a kalapács alá kerülni.

Az elmúlt időszakban számtalan Hitlerrel kapcsolatos, vagy Hitlerhez kötődő tárgyat árvereztek el, kíváncsi gazdagoknak, és megrögzött gyűjtőknek.

A Philip Seller aukciósház nemrégiben aukciót hirdetett, melyen Eva Braun, Hitler feleségének személyes tárgyait szerették volna elárverezni.

Eva Braun volt talán az egyetlen személy, aki közelebb tudott a Führerhez kerülni, mint bárki más abban az időben. Rengeteg olyan dogot tudhatott róla, ami ma is rejtély, és nagy valószínűséggel az is marad, mivel a nő magával vitte ezeket a titkokat a halálba.

Eva Braun 1945. április 15-én költözött le a bunkerbe, hogy férjével legyen a végsőkig, és ha kell, akkor a halálba is kövesse őt.

Nem sokkal délután negyed négy után, Hitler egyik komornyikja volt az első, aki benyitott a szobába, őt Goebbels, Bormann és Günsche követte. Ekkor találták meg az öngyilkosságot elkövetett Hitlert, és hűséges feleségét, Eva Barunt.

Eva Braun a ciántól ráncossá vált ajkakkal hevert férje mellett. Hitler és Eva Braun holttestét egy tábori szürke Wehrmacht-pokrócba csavarva vitték ki a kancellária kertjébe.

Eva Braun személyes tárgyairól, és bármilyen olyan tárgyról, melyhez valamilyen módon köze lehetett Hitlernek, úgy gondolták, hogy értékes lehet, ezért ezeket rendre különféle aukciókra bocsájtották.

Végül nemrég Eva Braun megfakult, lilás-rózsaszínes bugyija is elkelt, méghozzá egy bődületesen csillagászati összegért, ugyanis egy rejtélyes ismeretlen 2900 fontot adott érte, ami majdnem egymillió forintot jelent.

A csipkés bugyin ott van egyébként Eva Braun monogramja is, és bizonyítottan a nőé volt, aki többször is felvette annak idején.

A Führer feleségének többi személyes tárgya már nem volt ennyire kelendő, az egyik arany gyűrű például „csak” 1250 fontért kelt el.

Állítólag a személyes tárgyak nagy részét egy brit gyűjtő vette meg, de többet nem árult el az aukciós ház a tranzakcióról.

Sikerült eladni még Eva Braun ékszeres dobozát és az egyik rúzsát is. De ezek mellett volt egy csomó fekete-fehér fotó Eva róla és Hitlerről.

érdekes érdekesség hitler történelem nácik


Megtekintések száma: 21441





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet