Dacid Icke a migránsok mögötti valódi okokról - EZ állt valójában a háttérben?

2022. május 24., kedd




Kitálalt, elmondta, mi is zajlik valójában a hátunk mögött...

A menekültválság 2014 után robbant ki először hatalmas hullámban, mely alapjaiban rengette meg az egész európai kontinenst.

Minden megváltozott, attól kezdve már semmi sem volt ugyanolyan, és a Wilkommenskultur az európai országok társadalmi szerkezetét és kultúráját is átalakította azzal, hogy több százezer migránst invitáltak az EU határain belülre.

Akkor még nem tudták, csak sejtették, de ezzel a terrorizmust és a szélsőséges nézeteket, valamint az iszlámot is importálták szeretett kontinensünkre.

Daivd Icke egy korábbi videójában rántotta le a leplet a bevándorlásról, és arról, hogy pontosan hogyan is zajlott le az első hullám és hogy mi is okozat.

A háttérben ugyanis mindig más folyamatok zajlanak, mint a "nagy színpadon".

Elmondta, hogy mi köze Amerikának és a világ nagyhatalmainak a menekülthullám indulásához, és a Szíriában uralkodó állapotokhoz.

Lefedte, hogyan játszanak a nagy játszmák, a háttérben, a lehető legnagyobb titokban. úgy, hogy sokszor még a világ sem tud ezekről a nagy tétekre menő játszmákról...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség európa politika menekültek bevándorlás


Megtekintések száma: 70366





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet