Döbbenet: Kína EM hajtóművéhez nem kell üzemanyag, és hetek alatt a Marson lehetnek?!

2021. július 27., kedd




A fizikusok és egyes NASA szakemberek lehetetlennek tartották, mégis létezik.

Kínai kutatók az egyik legnagyobb tudományos és egyben mérnöki áttörés küszöbén, amit valaha az emberiség elért?

Úgy néz ki, hogy a korábban fizikailag lehetetlennek hitt EM hajtómű valósággá válhat. Mi több, a kínaiak most azt állítják, sikerült is létrehozniuk egy prototípust, mely a tesztek során kiderült, hogy működött is.

Ez azért óriási jelentőségű, mivel az EM hajtóműről korábban minden mérnök és fizikus azt mondta, hogy nem működhet, mivel ellentmond a fizikai törvényeknek, amiket ismerünk.

Arról van szó ugyanis, hogy a hajtómű teljesen tüzelőanyag mentes. Ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy nincs szükség üzemanyagra hozzá, és nincs kibocsátott károsanyag sem pedig melléktermék.

A forradalmi motor képes egy űrhajó meghajtására az űrön keresztül a napsugárzás által biztosított mikrohullámok segítségével. Ezáltal az üzemanyag nélkül működő hajtómű sérti Newton harmadik törvényét, amely kimondja, hogy minden fizikai hatásnak van egy egyenlő és ellentétes irányú reakciója.

Most egy videót tettek közzé, mely azt sugallja, hogy ténylegesen sikerült a lehetetlen. Egyben ez az első olyan bizonyíték rá, hogy az EM hajtómű valóban létezik és megépített prototípusokat tesztelnek.

A NASA fejlesztette ki először, eleinte elméleti síkon azt a hajtóművet, mely forradalmasíthatja az űrutazást az elkövetkező években, évtizedekben.

Az úttörőnek számító üzemanyag nélkül működő hajtóművet a NASA már évek óta kutatja, de a jelentésekből az tűnik ki, hogy az Amerikai Űrügynökség nem tudott működőképes prototípust létrehozni.

Ha a fizikát meghazudtoló hajtómű valóban működik, akkor segíthet az emberiségnek eljutni a Naprendszer távoli bolygóihoz és holdjaihoz, amelyek nem elérhetők a jelenlegi technológiával.

Az alábbi videóban a Salvation című filmben magyarázzák el az EM hajtómű működési elvét.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen űrkutatás kvantumfizika térhajtómű


Megtekintések száma: 128427





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet