Doncasterben egy halott nő szellemképét látták az ablakban

2017. február 22., szerda




Paranormális kutatás keretében készítettek fényképeket a környéken, amikor megpillantották a szokatlan alakot.

Szellemek márpedig vannak. Legalábbis Julie Cockroft egészen biztosa benne. Rengeteg paranormális jelenségnek volt már szemtanúja, és érzi a halott lelkek jelenlétét.

Életének nagy részét arra tette fel, hogy megpróbáljon minél több bizonyítékot gyűjteni arról, hogy van élet a halál után, és hogy az emberi szellem nem vésze l a testtel együtt, hanem egy másik létsíkba kerül. A szellemvilág létsíkjába.

Elmondása szerint már többször is sikerült olyan felvételeket készítenie, melyeken szokatlan árnyalakok, szellemek elmosódott sziluettjei láthatóak.

A nemrégiben Doncasterben fotózott kép azonban minden eddiginél tisztább, és jól kivehetőbb.

Több emberrel is megismerkedett, és együtt dolgozott az évek során. Épp egy ilyen paranormális kutatásra indult többedmagával, amikor sikerült lencsevégre kapnia egy kísérteties női alakot, amint az ablak mögött áll a sötétben.

A ház, melynek ablakában ez a valami felbukkant, az egyik szomszédjáé volt.

Amikor jobban megnézték a fényképet, tisztán látszott, hogy itt nem a függöny és a fény-árnyék játékáról, puszta illúziójáról van szó, hanem valami jóval többről.

Egy idős hölgy arca, és alakja rajzolódott ki, szemmel láthatóan az ablakból kitekintve.

A felvételt aztán megmutatták a ház tulajdonosának, aki hosszasan gondolkodott, és próbálta megfejteni., ki lehet az, aki az ablakban áll.

Elmondása szerint többször tapasztalt furcsa jelenségeket a házban, és szinte biztos benne, hogy szellemmel van dolga.

Időnként ugyanis azt érzi, hogy figyelik, valamint néha eltűnnek bizonyos tárgyak, mintha valaki eltette volna őket egy másik helyre.

Hosszas nyomozás és gondolkodás után arra jutottak, hogy a szellemalak a házban élő nő egy távoli rokona, akit Annie-nek hívtak. Egy úri hölgy volt, aki idős korában hunyt el.

Julie és a többi szemtanú szerint a szellemalakot a valóságban is látni lehetett, észre is vették, és ezért készült el a fénykép.

Elmondásuk alapján 15 percen át állt ez a valami az ablakban, mire eltűnt, ők pedig biztosak voltak benne, hogy szellemet látnak, ugyanis miután bementek a házba, nem találtak ott senkit.

paranormál kísértet szellem szellemek kísértetek


Megtekintések száma: 23934





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet