Durva, ezt nem fogod elhinni: a brit újszülöttek között már a Muhammad a legnépszerűbb név!

2018. szeptember 22., szombat




A nyugat menthetetlenül pusztul...

Szépen lassan eltűnnek a hagyományos brit keresztnevek.

A brit kormány által nyilvánosságra hozott adatok szerint a tavalyi esztendőben meredeken emelkedett a Muhammadre keresztelt újszülöttek száma. Annyira elterjedőben van ez a név, hogy 2017-ben ez a keresztnév a legnépszerűbb Londonban, valamint Yorkshire megyében, továbbá West Midlandsben és Humberben, országos átlagban még az Oliver vezet egyelőre.

Azonban hozzáteszik, hogy bár összesen 6259 Oliver nevű kisfiú született a szigetországban, a Muhhamadből több van, ugyanis többféleképpen adják azt a nevet a gyerekeknek. Ha az összes variációt összeadjuk akkor összesen 6510 Muhammad született.

Amennyiben csak a Muhammad nevekre szűrünk rá az adatbázisban, azt láthatjuk, hogy az a 10. legnépszerűbb keresztnév lett, amit újszülötteknek adtak Angliában és Walesben. Megjegyzik, hogy 2007 óta 28 százalékkal többször választják ezt a szülők.

A lányoknál is hasonló a tendencia, ott az Oliver női változata, az Olivia a legnépszerűbb, azonban utána már az Amela, az Isla és az Ava jön.

A statisztikai hivatal területileg is lebontotta, hol adják leginkább a Muhammad nevet és azt állapították meg, hogy elsősorban azokban a régiókban és negyedekben a legelterjedtebb ez a név, ahol nagy számban van jelen a muszlim populáció. Így nem meglepő módon a toplistán szerepel London, West Midlands és Yorkshire is.

Németországban is egyre több Mohamed van

Egy tavalyi jelentés szerint a Németországban született gyerekek között is egyre több a Mohamed. Míg tíz éve ez csak a 97. legnépszerűbb keresznév volt, addig tavalyra már a 26. helyre ugrott át. Ausztriában azonban már a harmadik helyen van az Alexander és a Maximilian után.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen európa politika menekültek botrányos


Megtekintések száma: 38061





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet