Ebolajárvány törhet ki Afrikából: az egész világ veszélyben lehet!

2018. október 16., kedd




Elég egy rossz mutáció, és végigsöpörhet a bolygón - aggódik az Egészségügyi Világszervezet.

Már száz ember meghalt ebolában a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. 

Eddig összesen 211 ember fertőződött meg a vérzéses lázzal járó vírussal, 176 esetben ezt laboreredmények is megerősítették, közölte a kongói egészségügyi minisztérium vasárnap este. 55 beteget sikerülhetett meggyógyítani.

Az Észak-Kivu tartományában kitört új ebolajárvány a tizedik az országban a hetvenes évek óta.

A betegséget 1976-ban, az ország keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. 

A közép-afrikai ország emiatt rendelkezik tapasztalatokkal a betegség felbukkanásának legyőzésére, a jelenlegi járvány azonban érint egy nagyvárost is, valamint egy bizonytalan biztonsági helyzetű területet.

A jelenlegi járvány gócpontja az ország északkeleti térségében fekvő Beni városa. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) először pénteken figyelmeztetett arra, hogy a városi lakosság egy részének ellenséges magatartása és az Észak-Kivuban folyamatosan zajló fegyveres támadások jelentősen nehezítik a vírus legyőzését.

Az ebolavírus a legveszélyesebb kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású

. A 2014-2015-ös nyugat-afrikai járványban 11 ezer ember halt meg.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány világjárvány figyelmeztetés veszély


Megtekintések száma: 16854





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet