Egészségesen feküdt le aludni, reggelre már egy halálos kórral ébredt

2020. június 21., vasárnap




Egy halálos baktérium ölte meg mindössze néhány óra alatt.

Nemrég valóságos horroron esett át egy gyászoló család, akik elvesztették kamasz fiukat. Adam Tolfree egy teljesen átlagos srác volt. Sportolt, mindig makkegészséges volt, be volt oltva minden betegség ellen, mégis egy halálos baktérium támadta meg a testét.

A fiatal tinédzser teljesen egészséges volt aznap este, amikor lefeküdt aludni. Ebben szülei is teljesen bizonyosak voltak a későbbi elmondásuk alapján.

A fiú amikor elaludt, még nem gondolta, hogy egy halálos vírus fogja megtámadni a testét, és mindössze néhány óra leforgása alatt végezni fog vele.

Mikor Adam felébredt, már alig érzett magában életet, és nagyon rossz állapotban volt. Azonnal beszállították a kórházba, miközben folyamatosan egyre jobban belázasodott.

Azt azonban még senki sem tudta, hogy ekkor már késő volt. A gyilkos baktérium már végzett a fiúval, akit nem lehetett megmenteni. Ilyen nagyon hirtelen jött, gyilkos támadások ritkán fordulnak elő, de időnként megesnek, így a családnak is túl kellett élnie ezt a néhány órás horrort, ami nem végződött happy end-del.

A Bassingbourn-ban élő 16 éves fiút természetesen azonnal felboncolták, hogy kiderítsék, mi okozta a halálát.

Nem értette senki ugyanis, hogy egy 16 éves, jó erőben lévő, makkegészséges fiatalember hogyan halhat meg mindösszesen néhány óra alatt.

Hamar meg is találták a titokzatos gyilkost, ami egy magát az agyba befészkelő baktérium volt.

Méghozzá egy olyan baktérium, mely agyhártyagyulladást okozott neki, az agyhártyagyulladás következtében pedig kialakult egy vérmérgezés is.

Ez együttesen képes volt felemészteni a szervezetét nagyon rövid idő alatt.

A vérmérgezés kialakulásáért felelős helyi tüneteken kívül, magas láz, forró, száraz a bőr. A meghalt fiút most családja és baráti is gyászolják.

Az agyhártyagyulladás nagyon veszélyes, mert sokszor igen nehéz felismerni, mivel változatos, és elég általános tünet együttest mutat, amit a laikusok, de sokszor még a szakemberek is összekeverhetnek más betegségekkel.

érdekes érdekesség egészség durva betegség betegségek


Megtekintések száma: 169647





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet