Egy állati vírus állhat a mellrák hátterében

2015. október 6., kedd




Mellrákot okozhat a szarvasmarha-leukémiavírus (BLV) – ezzel a megdöbbentő hírrel álltak elő kaliforniai kutatók, kísérleteiket és eredményeiket a „Plos One” oldalain publikálták – írja az MNO.

[dropcap]A[/dropcap]zt, hogy bizonyos vírusok daganatos megbetegedést válthatnak ki, Harald zur Hausen óta tudjuk – idézik fel. – A német kutatóorvos felfedezése, miszerint a humánpapilloma-vírus (HPV) méhnyakrák kiváltója is lehet, 2008-ban fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat ért. Azt is tudjuk, hogy a hepatitis B- és C-fertőzés májrák kialakulására hajlamosíthat.

Most Kaliforniai tudósok Gertrude Case Buehring vezetésével 218 nő (114-en közülük mellrákban szenvednek) szövetmintájában vizsgálták a szarvasmarha-leukémiavírus jelenlétét.

rakos-sejtek

A kutatás a rákos minták 59 százalékában mutatta ki a vírusra jellemző DNS jelenlétét, míg a kontrollcsoportban ez az arány 29 százalék volt. „Fontos hangsúlyozni, hogy eredményeink egyelőre nem bizonyítják, hogy a vírus mellrákot okozna” – nyilatkozta Buehring a Die Weltnek. A kutató hangsúlyozta: még igazolniuk kell, hogy a vírussal történő fertőződés korábban történt, és nem azután, hogy már kifejlődött a mellrák.

A jelenlegi kutatás mérföldkő lehet, mivel azt mutatja, hogy a mellrák valószínűsége több mint háromszor nagyobb, ha a BLV megtalálható a szövetben, mint amikor a vírus nincs jelen. Ez az arány magasabb, mint az összes többi, gyakran említett kockázati tényező (többek között az elhízás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, vagy a változó kor hormonjai) – idézik a kutatót az mno.hu-n.

tudomány rák rákkutatás


Megtekintések száma: 1270





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet