Egy karral született, most újabbat kapott

2016. december 24., szombat




A 32 éves férfi a világon egyedülálló módon egy donorkezet kapott, így életében először lehet meg mindkét keze.

Olyan dologra kerítettek nemrég sort az orvosok, mely az egész világon ritkaságnak számít, és a maga nemében teljesen egyedülálló.

Arról van szó, hogy egy 32 éves lengyel férfi, Piotr már születése óta nélkülözi egyik kezét. Egy rendellenességnek köszönhetően ugyanis eleve hiányzó végtaggal jött a világra.

A születési végtagtorzulással élő férfi az első felnőtt, akin egy különleges felsővégtag-transzplantációt végeztek el nemrégen a worclawi egyetemi klinikán.

Az egyik vezető sebész, Adam Domanasiewicz aki egyben beavatkozást végző orvoscsoport vezetője is volt a műtét során, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a műtét sikeres volt.

Azelőtt felnőtt emberen még nem végeztek el hasonló műtétet, ellenben ikerrel végeztek már újszülött sziámi ikreken Indonéziában és Kanadában hasonló procedúrát.

Olyanoknál is előfordult ilyen, akiknek amputálni kellett egyes végtagjait bizonyos okokból, de kifejezetten felsővégtag-transzplantáció céljából még nem csináltak ilyet.

A műtét az orvosok szerint elképesztően nehéz és megerőltető volt, ugyanakkor nagyon bíztak benne hogy minden a lehető legnagyobb rendben fog zajlani. Így is lett.

A műtét extrém hosszú ideig tartott. A sebészek és az orvosok 13 órán át műtötték a lengyel férfit, akinél szerencsére semmilyen egyéb komplikáció nem lépett fel.

A sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy a kéz donorja egy korábban elhunyt férfi volt, akinek lefagyasztották a kezét, egy későbbi felhasználáshoz.

A beteg bizakodóan beszélt a műtét eredményességéről. Karját még nem, de ujjait már képes mozgatni, és a donorkart szervezete elfogadta.

Az orvosok szerint eleinte még nem lesz képes mozgatni a kezeit, de idővel erre is lehetősége lesz, és visszanyerheti a soha nem használt végtagot, és talán végre teljes életet élhet.

A műtét ugyanakkor hatalmas reménnyel tölti el a hasonló cipőben járó embereket, és sokan elkezdtek bizakodni, hogy az eljárás egyre elterjedtebb lesz majd az elkövetkező években.

tudomány egészség orvostudomány


Megtekintések száma: 21370





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet