Egy kisgép tűnt el a Bermuda háromszögben!

2017. május 18., csütörtök




A légi irányítás hirtelen vesztette el a kapcsolatot a géppel. Az utasok pedig szőrén-szálán eltűntek. Mi történhetett?

Újabb, modern kori rejtély van kibontakozóban, mely ráadásul a Bermuda-háromszögben.

Az eset 2017 május 15-én történt, és rengeteg embert foglalkoztat. Annál is inkább, mert nem ez az első eltűnés, amit a Bermuda-háromszögben rögzítettek.

A Bermuda-háromszög már rengeteg teória táptalajaként szolgált. Senki sem tudja miért de az ördög háromszögének is hívott területen rengeteg repülőgépes hajó tűnt már el a múltban.

A földönkívüliektől kezdve a titkos, víz alatti téridő kapun át fél tucat eshetőség felmerült.

Most egy kisrepülőgép eltűnése borzolta fel újra a kedélyeket a Bermuda-háromszög kapcsán.

A repülési terv szerint a gépnek Titusville-ben kellett volna landolnia. Ez azonban nem történt meg, és viszonylag hirtelen szakadt meg a kapcsolat a géppel. Ezután végleg nyoma veszett, utastostól, mindenestől, mintha elnyelte volna az éter.

Május 15-én délelőtt 11 órakor kapott felszállási engedélyt a Puerto Ricó-i Borniquen repülőtéréről. Helyi idő szerint délután kettő óra tíz perckor szakadt meg az összeköttetés, a Bahama-szigetekhez tartozó Eleuthera térségében.

A rejtély azonban még titokzatosabbá vált, amikor néhány órával később roncsdarabokra lettek figyelmesek a térségben. Azonban a roncsdarabok között egyáltalán nem találtak testeket.

Olyan volt, mintha az utasok csak úgy, eltűntek volna a gépből...

A gép utasait ezért jelenleg eltűntként kezelik. Gőzerővel folynak a kutatások, de a szóbeszéd szerint nem minden kutatócsoport mer a Bermuda-háromszögbe, vagy annak közelébe menni, mert félnek attól, hogy őket is "elnyeli" a rejtélyes háromszög.

Korábban, a világháborúk alatt egy egész repülőgép raj is tűnt már el eme terület felett. Sőt, egy ízben még a Star Ariel utasszállító is végleg kámforrá vált 1949-ben.

A 32 utassal rendelkező gépen, amíg fennállt vele a kapcsolat, a személyzet semmilyen műszaki vagy meteorológiai problémát nem jelzett.

A roncsok ebben az esetben sem kerültek soha elő. Vajon mi történt a most eltűnt gép utasaival? Végleg eltűntek? Elnyelte őket egy téridő anomália? Örökre egy térszakadás fogságába estek? Vagy csak egyszerűen felfalták őket a cápák?

Senki sem tudja, és aligha derül fény a dolgokra, hiszen a Bermuda-háromszög továbbra sem fedi fel titkait...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan összeesküvés bermuda háromszög eltűnés


Megtekintések száma: 137806





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet