Egy napfogyatkozás hozhatja el 2017-ben a világvégét
Egy napfogyatkozás hozhatja el 2017-ben a világvégét
2017 augusztusában okozhat globális kataklizmát a Nap - állítja egy keresztény csoport.
2017 augusztus 21-én valami olyan veheti kezdetét, mely talán a világ utolsó nagy eseménye lehet - állítja egy kisebb keresztény csoport.
Arról van szó, hogy ezen a napon egy hatalmas napfogyatkozás lesz, melyet egész Nagy-Britannia és Amerika-szerte látni lehet majd.
Bár alapjaiban véve a napfogyatkozások nem ritka jelenséget, a mostani teljesen más lesz - állítják. Szerintük ugyanis ez a végidők utolsó ilyen napfogyatkozása lesz, és globális kataklizmát fog elhozni a bolygónkra.
A csoport szerint egyébként a végidők már 1947-ben elkezdődtek azzal, hogy Izrael létrejött.
Több mint 70 évvel később úgy gondolják, hogy a végidők nagyon közel vannak, és egy hatalmas napfogyatkozás döntheti sötétségbe a világot.
Sokkal ritkább napfogyatkozás lesz, mint bárki gondolná. Olyan, ami csak 100 évenként következik be. Egy generáció számára lesz ez fordulópont, és megindul a világban majd a végidők beteljesülése.
Arról nincs szó, hogy pontosan mi is történik majd, de vannak sejtések. A legvalószínűbb elmélet szerint az emberiség a napfogyatkozás közvetlen hatására - vagy azután, tehát a jelenség csak a végidők lezárultát fogja jelezni - az emberiség 75%-a el fog pusztulni.
Egy hatalmas kataklizma söpör majd végig. Lehet, hogy hatalmas földrengés hatására, vagy pedig egy világjárvány fogja megtizedelni a populációt.
Ezt sok más elmélet is felvetette, és talán lehet alapja az egésznek, ha már a vallási vezetők némelyike is úgy gondolja, hogy nagyon közel vannak a végidők.
Sokak szerint eleve a Vatikán utolsó pápája van hatalmon, így ha ő meghal, akkor Róma is leromboltatik.
Hogy mennyire lehet komolyan venni a jóslatot?
Nos, az elmúlt években számtalan világvége volt már, de hiába jósolták meg, szerencsére egyik sem következett be, hanem mindegyik egymás után elmaradt, így nagy a valószínűsége, hogy ez most is így lesz.
OSZD MEG másokkal is!
összeesküvés világvége második eljövetel globális kataklizma
Megtekintések száma: 58069