Egy ősi bolygó van a Földünk mélyén a Harvard Egyetem kutatói szerint!

2022. december 29., csütörtök




A Harvard Egyetem nagykoponyái szerint elég bizonyítékuk van rá, hogy kijelentsék: egy ősi Föld rejtőzik saját bolygónk belsejében!

Létezhet egy másik, ősi bolygó a miénknek a belsejében. Ez nem elírás, ez tényleg így van, ugyanis neves tudósok állítják, a Harvard Egyetemen.

Az utóbbi években több, arra irányuló kísérletet végeztek a szakemberek, melyekkel be lehet tekinteni bizonyos értelemben a földkéreg alá, és meg lehet vizsgálni az ott heverő struktúrákat, különféle anomáliákat, és a köpeny, valamit a földkéreg összetevőit.

Az elmúlt évek komoly előrelépést jelentettek a kutatásokban, és felfigyeltek egy világszinten érzékelhető furcsaságra.

Mégpedig arra, hogy az izotóp alapú vizsgálatok egyes régiókban drasztikusan eltértek a földkéreg alatt. Konkrétan több milliárd éves eltérések is voltak egyes földkéreg minták között, de az általános eltéré több milliótól egészen a több száz millióig terjedt.

Ekkor kezdték sejteni azt a Harvard Egyetem szakemberei, amit mára bizonyítétokkal is alá tudnak támasztani.

Mégpedig azt, hogy egy másik bolygó hever a Föld kérge alatt.

Nem arról van szó, hogy megtalálták volna Agarthát, a legendás belső Föld birodalmát. Hanem arról, hogy egy ősi bolygó maradványai észlelhetőek a föld alatt.

Ez egy igen egyedülálló felfedezés, ugyanis ez azt jelenti, hogy az ősi Föld valamivel ütközhetett, talán egy nagyobb méretű kisbolygóval, mely aztán beleolvadt a saját bolygónkba az ütközést követő évmilliókban.

Arra is tájöttek hogy feltehetően ekkor keletkezhetett maga a Hold is, ami szintén nem más tulajdonképpen, mint az ősi Földkéreg egy darabja.

Tehát a Hold gyakorlatilag az ősi Föld, csal Holdnak hívjuk, és körülöttünk kering.

Az előzetes becslések szerint az ütközés még a Föld kezdeti szakaszában, 4,5 milliárd évvel ezelőtt mehetett végbe. Egy igazán nagy erejű, kataklizmikus ütközés volt, ami hihetetlen mennyiségű kőzetanyagot szakított ki planétánkból.

Eközben a nekünk ütköző kisbolygó - vagy bolygó - egy része beleolvadt a mi bolygónkba.

Egyes elméletek szerint ez az ősi bolygó még ma sem olvadt teljesen szét, és ott van a Föld belső részében, forró lávaanyaggal körülvéve. persze mára már csak maradványokról beszélhetünk, de ha ez a bolygó valóban létezik a Földbe fúródva, annak maradványai és kemény fémes magja okozhat olyan zavarokat, melyek megmagyarázhatnák a Föld jelenleg még megmagyarázhatatlan hatásait, főleg a lávaáramlással kapcsolatban.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély hihetetlen rejtélyek föld földünk


Megtekintések száma: 289049





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet