Egy több száz éve élt pápa holtteste bizonyíthatja: Jézus nem létezett!

2023. december 8., péntek




I. Piusz pápa 1700 éves teste mindent megváltoztathat.

I. Szent Piusz pápa teste a tudomány mai állása szerint 1700 éves. A test maga természetes folyamatok során mumifikálódott, mindenféle balzsamozás nélkül.

Annak ellenére, hogy nagyon régen élt, rengeteg szerve magmaradt viszonylagos épségben, persze kiszáradva, elmumifikálódva. Őt tartja ma az egyház hivatalosan is az első pápának a sorban.

Eredetileg az olaszországi Aquilea árosában született, és 155-ben halt meg, szintén ott, ahol végül egy katedrát emeltek a sírja fölé.

1789-ben azonban a katedrát lerombolták, majd a sírt is megnyitották, hogy a testet áthelyezzék. Ekkor döbbentek meg alaposan azok, akik jelen voltak a koporsó felnyitásakor, ugyanis amikor sikerült kinyitni, akkor egy szinte tökéletesen épségben lévő test fogadta őket.

Nem tudták, mitől lehet, de azt gondolták, hogy vagy egy isteni csodának a tanúi, vagy pedig olyan titkos, nem ismert mumifikálási eljáráson esett át a test, amiről nem tudtak akkoriban.

1875-ben végül egy kápolnába szállították át a testet.

Ott kezdték el tanulmányozni több ízben is, az akkori idők kezdetleges tudományos eszközeivel. Kiderült az a meglepő tény, hogy a pápa teste természetesen mumifikálódott, ugyanis amikor meghalt, a levegő rendkívül hideg volt, és nagyon száraz lehetett a kriptában.

Ez pedig nem kedvezett egyetlen lebontásra képes bogárnak és gombának, vagy egyéb organizmusnak sem.

2010-ben vizsgálták meg újra a leletet sokkal körültekintőbben, mint eddig bármikor, és olyan megdöbbentő felfedezésre jutottak, amiről az egyház nem tudott - vagy csak nem akart tudni. Kiderült, hogy a holtteste feje alatt lévő tartópárna tele volt korábban növényekkel és zöldségekkel, ez nyomta el hosszú időn át a holttest szagát, és egyben képes volt azt konzerválni is.

Ez azonban nem minden: olyan dokumentumot kerültek elő a párna belsejéből, melyek Jézus Krisztus életének különböző verzióit mesélték el.

Ezek a dokumentumok apokrif iratok voltak, de még annál is súlyosabb dolgot sejtettek az egyszeri olvasókkal: mégpedig egy borzalmas titkot, amit az egyház érdekében állhatott évezredeken át eltitkolni.

Arról van szó ugyanis, hogy ezek az iratok olyanok voltak, mintha csak vázlatok lennének. Ugyanazon történet több ponton eltérő variánsai. Mintha fogtak volna egy történetet, és más-más átiratokat készítettek volna róla.

A tény, hogy ezek Jézusról írnak, és a kormeghatározás során az is kiderült, hogy hitelesek, mind azt sugallták, hogy Jézus megváltástörténete csak kitaláció volt.

A vád az, hogy Krisztus történetét csak elhintette az egyház egy ponton a történelemben, és valójában nem is élt ilyen személy a bolygón. vagy egy másik változat szerint Jézus ugyan létezhetett, de egy egyszerű ember volt, és a róla szóló Bibliában szereplő részek mind túl vannak színezve, vagy meg vannak másítva az ott leírt történetek.

A dokumentumok között több száz olyan történetet találtak, melyek mind hasonló megváltás történetek voltak, csak más-más személynevekkel és más aspektusokkal, eltérő életutakkal.

Az egyház talán azzal kísérletezett, hogy létrehozza nekünk a tökéletes mesét? Azt a mesét, mely hitet adhat majd több milliárd embernek, és az egyház kezébe pedig hatalmat ad?

Ha ez igaz, akkor ez lehet az egyház legsötétebb titka, és nem véletlen, hogy nem beszélnek róla, és megpróbálták rendre ellehetetleníteni ezen információk felszínre hozását.

Már rengeteg kutató vetette fel korábban azt, hogy Jézus talán csak egy egyszerű halandó volt, aki lehet, hogy még a kereszten sem halt meg, hanem az utolsó vacsora alkalmával elszökött végzete elől. Azonban a Bibliai történetek miatt a megváltás sztori miatt végül azt írták bele a Bibliába, hogy Jézus hősi halált halt az emberiség bűneiért.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés vallás jézus biblia


Megtekintések száma: 682156





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet