Egy új tanulmány szerint az öregedés folyamata tényleg visszafordítható

2017. január 2., hétfő




Az öregedési folyamat a sejtekben nem csak megállítható, de magát a folyamatot teljesen vissza is lehet fordítani.

Az emberi öregedés rejtélye

Az emberi öregedéssel már régóta foglalkoznak a kutatók. Az élet egyik legnagyobb kérdése az hogy képesek vagyunk-e a jövőben még tovább élni, vagy el fogjuk-e érni valaha azt, hogy nekünk is örök életünk lehessen.

Erre elméletben már rengeteg dolgot kitaláltak, így biztosan állíthatjuk, hogy így vagy úgy, de lehetőségünk fog nyílni rá, hogy örökké éljünk.

Egy cég például azzal a megoldással rukkolt elő, hogy az emberi tudatot lehetne lementeni egy adattárolóra, és így a tudatot megőrizve később egy fiatalabb testbe lehetne azt feltölteni.

Ehhez azonban még ma sem áll rendelkezésre megfelelő technológia, így a tudatunk teljes lemásolása, és eltárolása egyelőre mér várat magára.

Tanulmányok szerint visszafordítható

Ugyanakkor biológiai oldalról megközelítve egyre közelebb jutunk a megoldáshoz. Ma már a tudomány állása szerint – ezt tanulmányok támasztják alá – az öregedési folyamat visszafordítható.

Itt nem csak arról van szó, hogy a tudósoknak már lehetőségük nyílt arra, hogy sikeresen fiatalítsanak meg sejteket, hanem arról is, hogy komplett szerveket fiatalítsanak meg.

Nemrégiben például fiatal egerek vérét fecskendezték be idősebb egerekbe, amiknek azután elkezdtek megfiatalodnia sejtjei, és a szervei is.

Gyakorlatilag ezzel képesek voltak egy élőlényt először megfiatalítani, ha csak részben is.

Az ezt követően napvilágot látott tanulmányok is azt igazolják, hogy a folyamat olyannyira visszafordítható, hogy a jövőben egy 70 éves ember öregedési folyamatát teljesen le lehet állítani, vagy akár fiatalítani is lehet rajta majd évtizedeket.

Emberi sejteken, egereken már működik

Az ehhez kapcsolódó kísérleteket már több emberi sejten, és egerekben sikeresen végrehajtották. A következő lépésekben ezeket az eljárásokat még tovább fejlesztik, hogy egy napon egy rutin eljárás lehessen belőle.

Elméletben még az sem kizárt, hogy ha az embereket havi rendszerességgel ilyen kezeléseknek vetik majd alá a jövőben, akkor 3-400 évig is elélhet majd minden ember.

Ráadásul attól sem kell tartanunk, hogy különböző, demenciához köthető betegségek jelennének meg rajtunk, ugyanis a kutatások arra is rámutatnak, hogy az agy különböző részei, és az agysejtek maguk is képesek a megfiatalodásra.

Még rengeteg lépcsőfokot kell megjárnunk ahhoz, hogy elérjük a teljes halhatatlanságot, de a jelek szerint nem csak technológiai megoldás vezethet ahhoz, hogy valaki örökké éljen, hanem biológiai megfiatalító kezelések is hozzájárulhatna majd az évszázadokig élő emberek új generációjának létrejöttéhez.

tudomány technika emberi test örök élet


Megtekintések száma: 48969





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet