Elárasztott kanyonokat figyeltek meg a Titán felszínén, melyeket folyadék tölt meg

2016. augusztus 14., vasárnap




A Cassini űrszonda felvételén olyan kanyonokat figyeltek meg a Titánon, melyeket folyékony massza tölt ki. Vagyis ezekben az elárasztott kanyonokban lehet valami, amit érdemes lehet jobban megvizsgálni. A Titán a Szaturnusz legnagyobb holdja, és a Földön kívül az egyetlen égitest, ahol tartósan nagy mennyiségű folyadék létezik a felszínen.

A vastag, főként nitrogénből álló légkörrel rendelkező égitesten nagy kiterjedésű metánból és etánból álló tavak és tengerek találhatók.

A sarkvidékek mínusz 180 Celsius-fokos hőmérsékletén a víz sziklaszilárd kőzetet alkot, ellenben a metán és etán keveréke folyékony. A NASA Cassini űrszondájának adatai alapján most kiderítették, hogy nem csak tavak, de folyószerű képződmények is vannak a Titánon. titan-hold A komplex csatornahálózat 400 kilométer hosszú, kevesebb, mint egy kilométer széles és nagyjából 240-570 méter mély.

A kanyonokon belül a tudósok sötét anyagot figyeltek meg,

ám eleinte nem tudták, hogy folyékony vagy szilárd halmazállapotú matériára sikerült bukkanni. A Cassini radarjeleinek visszaverődése árulta el végül, hogy a csatornák alján található anyag felülete – a metántengerekéhez hasonlóan - rendkívül sima, ami folyadék jelenlétére utal, olvasható a NASA weboldalán. Az, hogy a megfigyelt képződmények miként alakultak ki, egyelőre nem ismert, a kutatók azonban néhány opciót felvázoltak. titan-folyekony-kanyonok Ezekben szerepelnek a tektonikus eltolódások okozta felszíni változások és a metántengerek folyadékszintjének ingadozásai is. Valószínűleg a két faktor együttesen járult hozzá a Titán elárasztott kanyonrendszerének kialakulásához. Az eredményeket felvázoló tanulmány a Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban jelent meg.

Forrás: Origo


Megtekintések száma: 3891





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet