​Elhalad a Föld mellett egy aszteroida - figyelmeztetnek a csillagászok

2020. november 13., péntek




Biztonságos távolságban repül el a Föld mellett egy kínai kutatók által újonnan felfedezett aszteroida a következő héten – közölte csütörtökön a Kínai Tudományos Akadémia egyik csillagvizsgálója az MTI szerint.

Az aszteroidát először november 6-án észlelte a kínai megfigyelőállomás. Azóta horvátországi, csehországi, olaszországi és nagy-britanniai obszervatóriumok is megfigyelték, megerősítették létezését és megállapították röppályáját.

A Nemzetközi Csillagászati Unióhoz tartozó Kisbolygó Központ (Minor Planet Center) is megerősítette az aszteroida felfedezésének tényét és a 2020 VA1 nevet adta neki.

A legkisebb távolság, melyre az objektum megközelíti a Napot, mintegy 145 millió kilométer. A csillagvizsgáló szerint az aszteroida a Föld felé tart, november 20-án, közép-európai idő szerint várhatóan 15 óra 8 perckor halad el a bolygó mellett.

Csao Haj-pin, a csillagvizsgáló kutatója szerint várhatóan 4,48 millió kilométerre közelíti meg az aszteroida a Föld felszínét, amely mintegy 11,7-szerese a Föld és a Hold távolságának.

„A nagy távolság miatt az aszteroida nem jelent veszélyt a Földre” – emelte ki Csao.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 4697





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet