Élőben fogják tudósítani a marsi landolást! Te nyomon fogod követni az évtized eseményét?

2016. október 18., kedd




OSZD MEG, HOGY SENKI NE MARADJON LE RÓLA!

Mint ismeretes az Európai Űrügynökség a Schiaparelli nevű szondával fog kíséretet tenni a Marsra való leszállásra október 19-én, délután három órakor. Az évtized mérföldkövének tartott eseményeket élőben fogják közvetíteni.

Óriási előrelépésre készül az ESA, azaz az Európai Űrügynökség. Ha minden jól megy, akkor a szondájuk a Schiaparelli délután nem sokkal 3 óra után landol majd a Mars felszínén.

A Facebookon és az ESA oldalán valamint a Livesteream.com oldalon létrehozott csatornán két órán át lesz elérhető az ESA műsora.

h ez véget ért, majd csütörtökön, azaz október 20-án magyar idő szerint reggel 10 órakor tart majd az ESA egy sajtótájékoztatót a történtekről részeltekbe menően.

Sőt, ha minden igaz, a küldetés első képeit is közzé fogják tenni.

Az ExoMars űrhajó leszállóegysége egyébként az olasz Giovanni Schaparelliről kapta a nevét, mert a csillagász az 19. század végén elsőként térképezte fel a Mars felszínét.

Hogy mit várhatunk az ESA első igazi Mars küldetéséről, még nehéz megmondani, de annyit bizonyosan jósolni lehet, hogy feltehetően hosszú, és tartalmas küldetésre számíthatunk, számtalan érdekes, és új felfedezéssel.

A projekt tudományos célja a marsi élet múltjának és jelenének kutatása metán és más, erre utaló gázok nyomainak keresésével. 

Az egység elsősorban tesztmodul, amely segítségével a mérnökök kipróbálhatják a fejlesztés alatt álló eszközöket éles körülmények között is. Ilyen például a hővédőpajzs, az ejtőernyő, a magasságmérő és a folyékony hajtóanyagú rakétákkal szerelt végső fék. 

A Schiaparelli tudományos, vagyis a marsi körülményeket vizsgáló küldetése elég korlátolt lesz, ennek ellenére rengeteg j dolgot várnak az emberek a küldetéstől.

 A leszállás közben figyelt adatok mellett a felszínre érve a DREAMS nevű egysége a leszállás helyén tapasztalható szélirányt és sebességet, a légköri nyomást, a felszínközeli hőmérsékletet, a látási viszonyokat és a légkör elektromos tulajdonságait figyeli majd.

OSZD MEG, HOGY SENKI NE MARADJON LE RÓLA!

tudomány csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 215066





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet