Elon Musk az emberi agyat akarja összeolvasztani a mesterséges intelligenciával

2017. március 28., kedd




Az általa újonnan létrehozott vállalat fő célja lesz az ember és a gép eggyé válásának megvalósítása. Hamarosan véget érhet az emberek kora, és egy a biorobotok, kiborgok hajnalán vagyunk?

A milliárdos, Elon Musk megdöbbentő kijelentést tett. Szerinte a jövő egyértelműen afelé halad, hogy az ember eggyé váljon a robotokkal, és az emberi agy összeforrjon a mesterséges intelligenciával.

Így egy olyan generációja és faja jöhet létre majd az emberiségnek, akik minden tekintetben sokkal magasabb rendűek, mint mi, és többé nem ütköznek majd a halandóság korlátaiba, és végtelen tudással rendelkeznek.

De ne rohanjunk ennyire előre. Elon Muskot egy interjú során kérdezték arról, hogy mit gondolj a jövőről.

Azt mondta, hogy bár ezt nehéz megmondani, de az ember mindenképpen közelebb kerül a gépekhez, fizikai értelemben is. A világ más jövőkutatók szerint is efelé halad. Egyre több a mesterségesen helyettesített testrész, és bizonyos értelemben a mesterséges műszívek is ebbe a vonalba sorolhatóak.

Az ember egyre több kiegészítőt fog telepíteni a testébe, és egy ponton túl már nem azért fogják ezt megtenni, hogy a vakok látását visszaadják, hanem például azért, hogy egy adott személy képes legyen mondjuk éjjellátókat meghazudtolóan élesen látni a vaksötétben.

A praktikumról szépen áttolódik a hangsúly a kényelemre és a luxusra, és megjelennek a különféle implementált tulajdonságok. ha valaki sportkocsik sebességét meghazudtoló gyorsasággal akar majd futni, nem lesz akadálya, mert speciális lábakat kap hozzá. Ha valaki golyóálló akar lenni, ez sem lesz lehetetlen.

Elon Musk most efelé tesz részben törekvéseket, ugyanis az újonnan általa alapított Neuralink Corp egyik fő célja, hogy az emberi agyat valahogyan egyesítse a mesterséges intelligenciával.

Sokak szerint ez egyáltalán nem lenne olyan rossz dolog, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják. Ugyanis az emberi agyat kiegészíthetné ez az intelligencia, és fordítva.

Ez az egész eleinte csak virtuális szinten zajlana. Mint a Mátrixban valahogyan rácsatlakozhatnánk egy rendszerre, amit mesterséges intelligencia hajt, és így a gondolkodásunk kibővülne ezzel, és gyakorlatilag hatalmas számításokat lennénk képesek végezni rövid idő alatt gondolatban, és sokkal nagyobb intelligencia szintet kölcsönöznénk magunknak.

Erre azonban más hasonló elképzelések is vannak, és még nincs konkrétan meghatározott irányvonal.

A végső állomás azonban értelemszerűen az lesz, amikor a biológiai entitás, az ember fizikailag is egyesül a robotokkal, és az azokat működtető mesterséges intelligenciával.

Az agyunk ekkorra már egyfajta kölcsönösen jó viszonyon alapuló szimbiózisban élne a nanorobotok segítségével a mechanikus testtel, és jóformán nem lenne ismert számunkra a halál.

Ha pedig eggyé válunk ezekkel a rendszerekkel, akkor az ember, mint olyan valószínűleg meg fog szűnni létezni, és helyette emberi kiborgok lesznek az emberiség örökösei.

Persze az, hogy hogyan alakul a jövő, rejtély, hiszen rengeteg tényező befolyásolja ezt, de a lehetséges jövőkép egyszerre izgalmas, és aggasztó is.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika


Megtekintések száma: 371936





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet