Elon Musk olyat mutatott a világnak, amitől mindenki álla leesett!

2018. február 14., szerda




Az emberiség történelmének legnagyobb lépése következik be 1-2 évtizeden belül...

Az emberiség egyre többször kacsintgatott a Mars felé az utóbbi évtiezdekben, nemrégiben pedig egy űrverseny indult meg a Vörös bolygó meghódításáért.

A NASA is bejelentkezett a feladatra, valamint Kína, de még Szaúd-Arábia is.

Mindenki komolyan gondolja, hogy az elkövetkező 2-3 évtizedben embert küldenek a Marsra, hogy ott aztán idővel kolóniákat, marsi városokat hozzanak ott létre.

Aztán robbant a bomba, hogy Elon Musk, a milliárdos zseni is szeretne egy szeletet kihasítani a tortából...

Mr. Elon Musk a Mars kolonizálása mellett valami egészen váratlant is bejelentett az Ausztráliában tartott Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson korábban.

Musk újabb információkat is megosztott arról, hogyan fog zajlani a Mars meghódítása, valamint egy képet is megosztott a tervezett "Marsvárosról".

Musk tervei szerint az első asztronauták 2024-ben indulhatnának a Marsra, két évvel azután, hogy a Bolygóközi Szállítórendszer első űrhajói leszállnának a vörös bolygón.

Musk új neve egyébként már BFR (Big Fucking Rocket), amelynek első startja 2022-ben lesz, emberes tesztje pedig 2024-ben. 

Musk arról beszélt, hogy tartósan használható járműveket akarnak tervezni, a BFR pedig felváltaná a jelenlegi Falcon 9-et és a Dragon kapszulát, valamint a Falcon Heavy, egyelőre még tesztelési fázisban lévő nagy rakétájukat is.

A BFR segítségével egyszerre száz embert akarna a Marsra juttatni. A hatalmas, sikló-szerű jármű egy újrahasználható gyorsítórakétával szállna fel a Földről, aztán fékezőrakétákkal szállna le a Marson. A folyamatos járatokkal egy Mars-város alapjait szeretné letenni a milliárdos.

“Azt hiszem, a jövő alapjaiban véve sokkal izgalmasabb és érdekesebb lesz, ha űrutazó civilizációvá és bolygóközi fajjá válunk, mintha nem.” – nyilatkozta Musk.

Emellett bemutatta azt, hogyna is fog kinézni a Martsra való leszállás, és milyne folyamatok zajlanak le aközben, ahogy a törétnelem első marsi városa elkezd fejlődni, és nőni.

Érdemes megnézni a videót, nagyon elképesztő és látványos.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika mars az emberiség jövője elon musk mars utazás


Megtekintések száma: 51199





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet