Első sorból nézheted végig a Föld egy neutroncsillaggal való ütközését

2016. december 17., szombat




Szétporladó Gizai nagy piramis, lángokban elpárolgó kínai nagy fal, felperzselődő városok. Egy brutális számítógépes szimuláción keresztül nézheted végig magyarázattal,mi történne, ha a Föld egy hatalmas neutroncsillaggal ütközne. Annyit elárulunk, hogy bár látványos folyamatról lenne jó, semmi jóra nem számíthatunk.

Ha egy neutroncsillaggal találkoznánk, a Földünk sorsa meg lenne pecsételve. Nem csak azért, mert egy ilyen találkozásba belehalna mind a Föld, mind a rajta élő emberiség, hanem azért, mert a neutroncsillagok a feketelyukakhoz hasonlóan halálos pusztítókként bolyonganak a világűrben.

24 órával a találkozást megelőzően már komoly jelenségek ütnék fel fejüket a bolygónkon. Először is, a Föld magja és a köpeny elkezdene egyre inkább felhevülni.

Ez hatalmas földrengésekben és vulkánkitörésekben mutatkozna meg, melyek alapjaiban formálnák át a bolygónkat a becsapódásig. Lényegében már ezek a folyamatok önmagukban több millió emberrel végeznének, még mielőtt láthatnánk a neutroncsillag következményeit.

Bár, ami azt illeti, még ők járnak a legjobban, mert ami ezután jön, az még fájdalmasabb és rosszabb.

A kataklizma nem érne véget, rengeteg törmelék kerülne az atmoszférába, fullasztó porfelhővel borítva be az egész bolygót. Törmelékek hullanának alá az égből, és rengeteg ember egyszerűen megfulladna a perzselő száraz, törmelékkel és vulkáni hamuval telített légkörben.

A világon minden megsemmisülne. A hatalmas egyiptomi piramisok a lángok martalékává válnának, és szó szerint semmivé porladnának az egyre közelgő csillag gravitációja ugyanis a levegőbe emelne mindent.

A kínai nagy fal is pillanatok alatt elpárologna a pokoli hőségben, még a kövek is.

A következő lépésben a földkéreg annyira fellazulna, hogy a felszínre törne a köpeny képlékeny, több ezer fokos olvadt kőzetből álló rétege. Ekkorra már csak néhány órányira lenne tőlünk a neutroncsillag.

A Föld magja kifolyna, és a vákuumban utat találna a neutroncsillaghoz, mely magához vonzaná azt, mintha csak felporszívózná a bolygónkat.

Valószínű teória, hogy nem minden kőzetanyag abszolválódna a neutroncsillag magjába, hanem egy jó része elkezdene a neutroncsillag körül keringeni, ezzel egy óriási és sűrű gyűrűt alakítva ki a jelenség körül.

A videó arról is szól, hogyan tudnánk az emberiséget egy óriási, sok férőhellyel rendelkező élettérben, egy úgynevezett űrbárkán megmenekíteni, és egy lehetséges Földszerű bolygó felé irányítani, a katasztrófa bekövetkezte előtt.

Az emberiség túlélése feltehetően rajtuk fog állni a jövőben, és azon, hogy ezek az emberek, akik addigra már öregek lesznek, mire oda jutnak – de a hajón is tudnának szaporodni – képesek lesznek-e kolonizálni, benépesíteni új otthonukat.

tudomány hihetetlen világvége globális kataklizma


Megtekintések száma: 54178





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet