Eltávolítja a műanyag hulladékot az óceánokból, és energiát termel belőlük a világ első óceántisztítója

2016. december 31., szombat




A fenntartható fejlődés, és a környezetszennyezés elleni harc úttörőjeként született OceanCleanup projekt 2017-ben kezdi meg működését.

A tengerek, világóceánok már évtizedek óta egyre csak szennyeződnek. A szennyeződések elég sokrétűek, kezdve az olajszennyezéstől a vegyi anyagokig, de az egyik legnagyobb veszélyt az élővilág számára a 7 millió(!) tonnányi műanyag hulladék jelenti, mely a vizekbe kerül.

Most azonban egy 19 éves srác úgy tűnik, megoldást talált a problémára. Elmondása szerint az általa kifejlesztett és megálmodott technológiával sem lesz elég 10 év sem, hogy kitakarítsák az óceánokat, de komoly esélye lesz az emberiségnek végre vezekelni az általa okozott környezetszennyezéssel szemben.

Az OceanCleanup első prototípus szerkezete 2017-ben fog indulni, és képes lesz a begyűjtött apró műanyag hulladékokból energiát termelni, miközben megtisztítja a vizeket.

A 19 éves Boyan Slat azt a koncepciót vallja, hogy az óceánok képesek megtisztítani önmagukat, minderre csupán rá kell segíteni. Éppen ezért fejlesztett ki az elmúlt években egy olyan alkalmazható technológiát, mely képes a vízből begyűjteni az apró, sokszor milliméteres nagyságú műanyag darabkákat is.

A 2 km hosszú Ocean Cleanup lehorgonyozható karokból és számos gyűjtő, feldolgozó platformból áll, melyek a víz felszínén szűrik ki az úszó szemetet.

A világ első óceántisztítóját súlyosan szennyezett területen, úgy nevezett szemétszigeteknél bocsátják vízre.

Ez a berendezés, vagy szerkezet óceáni áramlatokat hív segítségül, hogy megtisztítsa a vizeket, és a szemetet maga felé terelje.

Ezek a mechanikus feldolgozók aztán a műanyag szemetet és egyéb hulladékot elkülönítik a planktonoktól, majd eltárolják későbbi újrahasznosításra.

Ezáltal később energiát lehet majd vele termelni, vagy akár ténylegesen újrafelhasználhatja majd a műanyag ipar.

Boyan Slat elmondása szerint még így sem lesz elég 10 év sem, hogy eltakarítsák az összes szemetetés egyéb hulladékot az óceánból, de jó esély van rá, hogy szűk két évtizeden belül olyan tiszták lehetnek a világóceánok, mint az 1980-as években.

Az első Ocean Cleanup prototípus 2017-ban kezdi meg eltávolítani a műanyag hulladékot az óceánból.

A tervek szerint az újrahasznosított hulladékokból olyan különleges energiaforrás is lehet, amiket akár ezek a modulok felhasználhatnának, és így képesek lehetnének önjáró „életmódot” folytatni.

Azaz ezt a hulladékbegyűjtést akár teljesen automatizálni is lehetne, vagy a műanyag hulladékot más energiaforrásként is fel lehetne használni az ipari újrafeldolgozás mellett.

A Föld hamarosan beléphet egy új, zöld korszakba, ha ugyanis képesek leszünk valóban megtisztítani az óceánokat, akkor a globális felmelegedéssel is képesek lehetünk felvenni a harcot.

tudomány technológia technika zöldenergia környezetvédelem


Megtekintések száma: 62628





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet