Eltűnt tudósok feljegyzései hátborzongató dolgok létét bizonyíthatják - A világ alig tud erről valamit!

2023. január 8., vasárnap




Egyre több tudós tűnik el évről-évre. Ők aztán soha nem kerülnek elő, de hátrahagynak olyan érthetetlen feljegyzéseket, melyekből valami félelmetes rajzolódik ki.

Egyre több tudós tűnik el nyomtalanul a világban, akikről aztán soha többé nem hallani.

Ez korábban is egy észlelhető jelenség volt, amit kutattak is. nem egy oknyomozó riporter eredt ezen rejtélyes esetek nyomába, de a legtöbbször nem találtak semmiféle nyomot, amin el lehetett volna indulni.

Ezek a tudósok és kutatók mindig valami olyan fontos projekten dolgoztak, mely a kormányhoz közel állt. Ezért hamar megszülettek azok az összeesküvés elméletek, melyek szerint a kormánynak, és a titkosszolgálatoknak nagyon is közük volta az eltűnésükhöz.

Nemrég azonban felszínre került egy olyan titkos napló, mely az egyik ilyen eltűnt tudóshoz köthető. Az eset nem egyedülálló, korábban is találtak már hasonlót, de ez a dokumentum azért annyira értékes, mert megdöbbentő dogok derülnek ki belőle.

Olyan dolgok, melyeknek szorosan köze van az idegenek létezéshez, és az általuk használt technológiához, valamint nyelvhez.

A részletes, sok oldalas dokumentumban ugyanis ez utóbbi is ki van fejtve, azaz hogy milyen nyelvrendszere van a Földet látogató egyes fajoknak.

Ha lehet hinni a dokumentumnak, akkor a Vega csillagképből, és a Szíriuszról érkező lények hieroglifákhoz hasonló jelrendszert alkalmaztak, a plejádiak pedig a kínai írásjelekhez hasonlóan kommunikáltak írásban.

A hasonlóság az sem kizárt, hogy nem véletlen, hiszen számos esetben felmerült már, hogy a hieroglifák rendszere nem is az ember találmánya.

A dokumentumból az is kiderül, hogy az idegen fajok különböző szempontok szerint kategorizálták az emberi fajt, figyelembe véve a vallásunkat, az önpusztításra való hajlamunkat, vagy a jelenlegi technológiai szintünket.

Arról is szó van benne, hogy ma rengeteg kutatást nem tesznek közzé, amiről mindenkinek tudnia kellene.

A kormányok, és a titkosszolgálatok ugyanis nem akarják még nyilvánosságra hozni az idegenek létét, ezért az erre irányuló cikkek, publikációk el vannak lehetetlenítve. 

Ha valaki mégis belenyúl a darázsfészekbe, azt vagy jobb belátásra bírják a fekete ruhás ügynökök, vagy váratlan "baleset" éri.

Az ismeretlen tudós dokumentumai között a naplója azt is említi, hogy 33 évig dolgozott a kormánynak, és 1990-ben tűnt el mindenki látóköréből, mikor ezekre a borzalmas titkokra fényt derített.

Vannak olyan feltételezések, hogy több száz hasonló dokumentum létezhet, de ezeket mind begyűjtötte a CIA, és elzárta egy központi, jól örzött helyre a világ elől, például az 51-es körzetbe.

Ha a naplóban írt dolgok igazak, akkor az idegenek már itt járnak közöttünk.

Sőt, már egy ideje tanulmányoznak minket titokban, miközben a világ populációjának 99%-a mit sem sejt ezekről a dolgokról...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély hihetetlen rejtélyek összeesküvés bizarr


Megtekintések száma: 129196





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet