Embertelenül megalázta a buszvezető, a súlyosan látássérült édesapát!

2018. szeptember 27., csütörtök




Soha nem kértem még ilyet, mert nem szoktam panaszkodni, de most könyörgöm osszátok meg, hogy kiderülhessen az igazság!

Embertelenül megalázta a buszvezető, a súlyosan látássérült édesapámat! 

Soha nem kértem még ilyet, mert nem szoktam panaszkodni, de most könyörgöm osszátok meg, hogy kiderülhessen az igazság!

Embertelen megaláztatás ért egy látássérült mozgáskorlátozott férfit Ózdon, amikor egy busz sofőrje leszállította őt a járműről két héttel ezelőtt. 

A 62 éves Simon György felmutatta kedvezményes utazásra jogosító érvényes igazolványát a személyi igazolványával együtt, ám a buszvezető azt nem fogadta el.

Az én buszomra ez nem vonatkozik. Fizessen, vagy szálljon le – idézte a sofőrt a férfi. – Többször kérleltem, hogy nézze meg a kártyámat, de egy pillantást sem vetett rá. Végül az üléséből felállva förmedt rám, ha nem szállok le, lerak – mesélte felháborodva György. – 

Két éve jár bottal a férjem – kezdte Simon Györgyné Mária (63). – Szürkehályoggal műtötték, ám az operáció nem sikerült. Emellett cukorbeteg, tüdőasztmája és fibrózisa van. Három agyvérzésen van túl, az első után mozgáskorlátozottá vált, a gerincét másfél hónapja műtötték. Nagyon elkeseredett, hogy így megalázták. 

Eddig egyszer sem adódott hasonló probléma – mondta az asszony. A következő buszon nem kötöttek bele Györgybe, sőt a sofőr még segített is neki felszállni. 

Simon György igazolványa a helyi járatokon ingyenes, a helyközin pedig 90 százalékos kedvezményes árat biztosít bárhol az országban) Ezután az autóbuszállomásra ment panaszt tenni. – A mi buszunkon fizetni kell. Ön talán kivételes személy, akire más törvények vonatkoznak? – kérdezték tőlem a pultnál. 

Amikor megkérdeztem az úr nevét, közölte, hogy ne személyeskedjek. Azt mondta, hívhatom az atyaúristent is, akkor is a sofőrnek van igaza – emlékezett vissza György, aki a történtek után sírva hívta fel feleségét. 

Az érintett közlekedési cég lapunknak a történtek kivizsgálását ígérte. A házaspár az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhatna,és mint elmondták: ők nem kártérítésre, hanem csupán egy őszinte bocsánatkérésre vágynak. 

OSZD MEG másokkal is!

magyarország botrányos


Megtekintések száma: 9655





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet