Ennek az egyszerű szépészeti beavatkozásnak borzalmas hatásai vannak: sokan nem tudnak róla!

2018. május 29., kedd




Nem árt, ha tisztában vagy azzal, hogy mit kockáztatsz a szép körmökért! Akár bőrrákot és tumoros elváltozásokat!

Azt gondolnánk, hogy amit ma bevett szokásként és eljárásként alkalmaznak a  szépségiparban, az biztosan jót tesz az egészségnek, de legalábbis nem árt neki.

Valójában azonban ez nem így van, és olyan mély hazugságok és tévhitek öveznek egy-egy eljárást, hogy az valami döbbenet.

A félmanikűr olyan dolgoknak teszi ki a szervezeted és az egészséged, amivel nem árt, ha tisztában vagy. Mert ha már tudod, lehet, hogy nem is lesz kedved hozzá...

Szinte már minden szépségszalonban elérhetőek a gél lakkok és igen népszerűek. Ugyanis tartós, gyors megoldást nyújtanak a szép körmökre vágyó nők számára.

Azonban a gél lakk korántsem olyan tökéletes, mint amilyennek látszik. 

UV fényre szilárdul meg a gél lakk, minden felkent réteg után. Így a körmeidet többször is kiteszed az UV fény káros hatásainak, hiszen tudjuk, hoy az UV fény és a bőrrák között szoros összefüggés van.

Az Archives of Dermatology című folyóiratban 2009-ben megjelent cikk először számolt be a gél manikűr elkészítése során használt UV “dobozok” hatásáról a kézre és a körmökre.

A cikkben két olyan nőről számoltak be, akik rendszeresen jártak zselé manikűrt készíttetni és az UV sugárzás hatására bőrrák alakult ki a kézfejükön.

A gél manikűr egyéb veszélyei közé tartozik a köröm fizikai károsodása vagy a körömlemez szétválasztása a körömágytól, ugyanis a gél lakkot kaparással és reszeléssel lehet eltávolítani a körömről.

Emellett a polírozószer eltávolítására használt aceton is károsítja és szárítja a körmöket és körömágyat.

A bejegyzéshez csatolt fotón is jól láthatóa különbség a gél manikűr és az SNS manikűr között, miután eltávolították a manikűrt. 

A középső képen lévő kéz a gél manikűrtől károsodott, míg a lenti képen lévő körmökről az SNS manikűrt távolították el. Ugye mennyivel szebb az a köröm, ahol az SNS manikűrt használták?

Vendégeim nagyon szeretik az SNS manikűrt, mert a saját szemükkel láthatják, hogy a manikűr eltávolítása során nem használok reszelőt. 

A leszedés egyszerű, ugyanis csak beáztatom egy folyadékba a körmeiket majd vattával eltávolítom a felkent réteget.

OSZD MEG másokkal is!

egészség rák egészség megelőzés bőrrák


Megtekintések száma: 17500





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet