Erdogan nekiment Putyinnak: azonnal vissza kell adni Ukrajnának a Krímet!

2022. augusztus 24., szerda




A török elnök kiemelte, hogy hazája nem ismeri el a Krím annektálását, mivel ez az orosz lépés illegitim és törvénytelen volt.

Kész vége!

Erdogant sokan Putyin egyi lehetséges szövetségesének gondolták, de máre vilgáossá vált, hogy nem az.

Vagy csak így akra Európa felé gesztust tenni, mert ő sem ostoba, nyilvánvaló, hogy “valamit valamiért”.

Mindenesetre teljesne szembefordult Putyinnal, főleg a Krímmel kapcsolatban.

Az megint egy érdekes kérdés, hogy miért csak most…

A török elnök kiemelte, hogy hazája nem ismeri el a Krím annektálását, mivel ez az orosz lépés illegitim és törvénytelen volt.

Recep Tayyip Erdogan videóüzenetben jelentkezett be a Krími Platform nevű kijevi kezdeményezés második csúcstalálkozójára.

Az elnök hangsúlyozta, hogy Törökország nem ismeri el a Krím annektálását:

„Ez elvi álláspont, amelynek nemcsak jogi, hanem erkölcsi alapjai is vannak.

A Krím visszaadása Ukrajnának, amelynek elválaszthatatlan részét képezi, alapvetően a nemzetközi jog követelménye.”

ERDOGAN SZERINT UKRAJNA TERÜLETI INTEGRITÁSÁNAK, SZUVERENITÁSÁNAK ÉS POLITIKAI EGYSÉGÉNEK VÉDELME NEMCSAK A REGIONÁLIS, HANEM A GLOBÁLIS BIZTONSÁG ÉS STABILITÁS SZEMPONTJÁBÓL IS KRITIKUS FONTOSSÁGÚ.

Szerintetek mi lehet a háttérben?

Mit kérhetett Törökország az EU-tól és a Nyugati világtól cserébe?

Mert minden bizonnyal “valamit valamiért”, és “nincs ingyen ebéd”…


Megtekintések száma: 29657





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet