Érkeznek az állat-ember hibridek? Botrányt kavaró dolgot engedélyeztek a tudomány számára!

2019. április 27., szombat




Világszenzáció, vagy erkölcsileg, etikailag aggályos "istent játszás"?

Meddig mehet el a tudomány büntetlenül?

Sokan úgy vélik, hogy ebből óriási katasztrófa lehet, olyan genetikai "apokalipszis", aminek a nyomai és tünetei csak később, generációk múlva fognak megjelenni.

Mások pedig azt nem találják helyesnek, hogy a tudomány eddig jutott.

"Gyakorlatilag a határokat feszegetjük valahol az emberi lét és az Isten között. A semmiből vagyunk képesek ma már embriókat létrehozni, hamarosan pedig el fog mosódni a határ az ember és az állat között." - állítja egy kutató.

Valóban beköszönthet a kimérák kora?

A XenoTherapeutics nonprofit biotech cég disznók bőrének emberekre való átültetését tesztelné.

Az ideiglenes bőrátültetésre vonatkozó engedélyt a cég meg is kapta az amerikai élelmiszer- és gyógyszeripari ügynökségtől.

Ez az első alkalom, hogy az USA-ban engedélyt adtak állati eredetű szerv embereken való tesztelésére.

Az engedéllyel a cég elkezdheti tesztelni a disznóbőr átültetését olyan embereknél, akik például súlyos égési sérüléseket szenvedtek.

A cég olyan genetikailag módosított disznókkal dolgozna, amelyeknek a bőre hasonló az emberekéhez.

A "normál" disznók bőre ugyanis egy bizonyos cukorszerű anyagot termel, amit az emberek bőre nem.

Az emberekre való átültetés kísérletét jövő hónapban kezdik el a Massachusetts General Hospitalben

– írja a Quartz nyomán a Portfolio.

Az egésszel kapcsolatban rendkívül megosztott a világ és a társadalom.

Látni benne az innovációt, és azt, hogyan lehetne az emberiség szolgálatába állítani ezt az egészet.

Ugyanakkor ott van az árnyoldala is, és mérget vehetünk rá, hogy már most is zajlanak titokban sokkal előrehaladottabb kísérletek...

Talán már rég létrehozták az első ember-állat hibrideket is.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány genetika durva botrány


Megtekintések száma: 57034





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet