Erős bizonyítékot találtak a belső Föld létezésére? Rejtett bioszférára utaló nyomot találtak!

2017. április 21., péntek




A tudósok és a geológusok teljesen zavarban vannak.

Egy új, megdöbbentő tanulmány szerint létezhet a belső Föld. Az a birodalom, melyet Agarthanak hívnak, és ami egy komplett belső rendszerrel rendelkezik.

Arról van szó, hogy a tanulmány rengeteg olyan tudományos eredmény alapján vont le egy sokkoló következtetést, melyek teljes mértékben tudományosan alátámasztotta

Ezek alapján a geológusok úgy sejtik, hogy mélyen, a Föld köpenye alatt 10 kilométerre rejtett ökoszisztéma létezhet.

Egyre több mindent fed fel magából a belső Föld, és Agartha.

Nemrégiben több nagyobb volumenű geológiai felfedezést is bejelentettek. Az egyik keretében egy hatalmas óceánt találtak, mélyen a felszín alatt, egészen pontosan 664 kilométeres mélységben.

Noha az óceánt nem sikerült közvetlenül megfigyelni, de a közvetett nyomait tudták érzékelni a tudósok.

Vagyis ez azt jelenti, hogy 644 kilométer mélybe a talpunk alatt óceánok hömpölyögnek. a tanulmány rámutat arra is, hogy az előző évek kutatásaiból az is kiderült, hogy a Föld köpenye nagyon nagymértékben tartalmaz vizet, és olyan ásványokat, melyek egyértelműen kapcsolatba hozhatóak a vízzel.

Egyes elméletek szerint a Föld valójában üreges, és egy belső világ létezik a mi világunkkal párhuzamosan. A bolygónk belső oldalán több dimenzió is létezhet, és élhet ott egy rég elveszett civilizáció, akik talán az Atlantisziak leszármazottjai.

Hogy ez így van-e, vagy sem, azt eddig senki sem tudta. Azonban az előzetes jelek talán alátámaszthatják ezt a nagyon régi, sokat vitatott teóriát.

De mi is bizonyítja, hogy valóban egy rejtett óceán lehet a mélyben? Találtak már több olyan gyémántot, melyek 90 millió évvel ezelőtti zárványokból kerültek elő, méghozzá úgy, hogy vulkanikus úton lassan feljutottak a felszínre.

Az egyik ilyen gyémántnak volt egy különleges zárványa is, melyet infravörös mikroszkópos technikával közelebbről megvizsgáltak, egyértelmű bizonyítékot találtak a vízből származó hidroxil ionok jelenlétére, méghozzá igen jelentős mennyiségben.

Az anyagelemzés is elég nagy megdöbbenést okozott: a fémek jelenléte az alsó köpeny közegére utal, vagyis egészen biztosan a köpeny alsó határáról származik a gyémánt. Ott pedig eddigi ismereteink szerit nem lenne szabad víznek jelen lennie, mégis úgy tűnik, hogy van.

Ha valóban létezik egy rejtett ökoszisztéma a mélyben, akkor az egyértelműen nagymértékben növeli az esélyét a belső Föld elméletének.

Ezt persze napjaink tudománya szinte teljes mértékben lehetetlennek tartja, azonban korábban azt sem tartottuk lehetségesnek, hogy több mint 600 km mélyen rejtett óceánok húzódjanak meg bolygónk belsejében...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély rejtélyek összeesküvés elveszett civilizációk belső föld agartha


Megtekintések száma: 84222





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet