Erről az ősi, misztikus vallásról másolták Jézus tanait és történetét?

2017. május 8., hétfő




A világtörténelem egyik legnagyobb csalása, vagy egyfajta kozmikus összefüggés a végső és egyetlen teremtő létére?

Kevesen tudják, hogy az egyes világvallások között milyen összefüggések is vannak. merthogy vannak köztük összefüggések, méghozzá nem is akármilyenek.

Egyik vallás a másikból fejlődött, nőtt ki. Egymástól vettek át elemeket, mint amikor egy mendemonda terjedni kezd, és a főbb motívumokat meghagyva folyamatosan változik az évszázadok során.

Létezik egy vallás, mely a kereszténységet több ezer évvel előzte meg.

És ezen vallást másolta maga Krisztus is, feltehetőleg szándékosan, így félrevezetve akkoriban sokakat, ma pedig milliárdokat.

Ha valóban létezett Jézus - márpedig erre megvannak a történelmi nyomok, utalások - akkor talán tudatosan Mithrász alakjához akart hasonlítani. Vagyis krisztus Mithrászról másolta az egész keresztény vallás alapjait.

Az egyik legnagyobb mithraista ünnep december 25-e volt, a téli napforduló, a Nap újjászületésének napja. Ezt változtatták át aztán a kereszténységben karácsony ünnepére, és ekkor született meg Jézus is.

Mithrász már legalább 600 évvel Krisztus előtt el lett fogadva, mint isteni lény. A Római Birodalomban is mély tisztelet övezte, és istenként tekintettek rá.

Az sem lehet véletlen, hogy Mithrász is eredetileg egy szűztől született, méghozzá december 25-én.

Mindig is úgy hitték róla az emberek, hogy egy bölcs, és okos ember, aki isteni mivolttal rendelkezett.

Gyakran Messiásnak, vagy Nagy mesternek is hívták. Szintén érdekes egybeesés, hogy 12 követő csatlakozott hozzá a későbbiekben.

Mindezt jóval a kereszténység kialakulása előtt, Jézus születését megelőzően.

Jézus után 307-ben a római császár a birodalom védelmezőjeként nyilvánította Mithrast. Konstantinus császár, a kereszténység megalapítója is tisztelte a nap istenét. Még azután is, hogy a kereszténységet megalapította.

Sokak szerint a niceai zsinat lefolyásán is ez látszik meg, és a Bibliát összeállító zsinat tagjai még mindig mélyen a Mithrászt övező kulturális referencia hatása alatt voltak.

A Biblia végső soron tanításai, és a benne leírtak alapján ezért tűnik úgy, mintha a Mitrhász-kultúra lett volna az alap kiindulópontja.

A püspöki süveget egyébként Mitra-nak hívják. És hogy a Karácsony ünnep honnan jön, azt ugye tudjuk, Mithras születési dátumából. Az első "keresztény" csoportok Jézus születését január 6-án tartották, egészen addig, amíg Konstantinus Jézusnak más ünnepnapot rendelt.

Ha mindez még nem lenne elég: a történelem egyértelműen bizonyítja azt is, hogy a menny, és a pokol sem volt soha a kereszténység kitalációja.

Már jóval régebben, egy ősi vallásból, a Zarahusztrából emelték át a jó és a rossz, a pokol és a mennyország harcának szimbolikáját.

A kereszténység tehát teljes egészében plagizálás lenne? valószínű, hogy ebben nagyon sok igazság van.

Jézus bár létezett, és rengeteg dolgot átemelt a Mithrászt övező legendákból, hogy egy új vallást építsen fel saját - vagy mások - kereszthalálával.

A niceai zsinaton azonban a Mithraizmus még mindig nagyon uralta a légkört, ezért az eredeti, Jézus által hirdetett kereszténység főbb mondani valói közül volt néhány, ami örökre elveszett, ellentétben a Mithraizmus tanaival.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély hihetetlen rejtélyek vallás jézus történelem kereszténység


Megtekintések száma: 85836





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet