Észak-Koreában lehet a több éve eltűnt MH370-es járat?

2017. május 2., kedd




Új teória magyarázza, világ legnagyobb repülőgép eltűnésének rejtélyét. Egy film is előkerült, mely a gép érkezését örökíti meg?

Elképzelhető, hogy Észak-Koreának köze lehet a még 2014-ben eltűnt maláj géphez? A hiányzó MH370-es járat titkai talán megoldódhat!

A gép eredetileg 2014 március 8-án tűnt el, amikor Kuala Lumpurból tartott Pekingbe.

Ma is ez az egyetlen olyan eset, ami megoldatlan maradt annak ellenére, hogy a modern repülés érájában történt az incidens.

Egy új, bizarr elmélet azonban most végre megmagyarázhatja, hogy mi is történt valójában.

Eredetileg ugyanis - állítják - Kim Dzsongun volt az, aki elrendelte azt, hogy a gépet térítsék el, majd szálljanak le vele Észak-Koreában.

Ő ugyanis tanulmányozni akarta az utasszállító gépet. Az összeesküvés elmélet hívei szerint a gép elég üzemanyaggal rendelkezett ahhoz, hogy eljusson Észak-Koreába. 

Az is ismeretes, hogy az egyes információk, transzponderek alapján - melyekkel a gép még órákon át jeleket sugárzott - tudni lehet, hogy a gép nem lezuhant, hanem még a levegőben tartózkodott azután, hogy a radarokról eltűnt.

Ráadásul az is erre az egészre utal, hogy 1969-ben Észak-Koreának már köze lehetett hasonlóhoz. Akkoriban egy Dél-Koreából induló gépet, az YS-11-et téríthették el.

Előkerült egy videó is - lent megtekintheted - melyen állítólag az MH370-es járat érkezése látható, ahogyan megérkezik Észak-Koreába.

Állítólag az utasszállító azért kellhetett neki, mert egy hatalmas repülőgépet akart, hogy a mérnökökből és tudósokból álló csapata tanulmányozhassa annak modernebb technológiáját.

Később napvilágot látott egy utolsó fotó is az eltűnt járatról. Vajon véletlen lenne, hogy pontosan Észak-Korea irányába fordul, mielőtt végleg eltűnik?

Ráadásul a gép utas listája sem egyezett teljesen, és voltak olyan emberek a gépen, akik nem léteznek, vagyis valaki(k) hamis papírokkal utaztak, akik lehettek akár fedett észak-koreai katonák vagy ügynökök is.

Hogy ez így volt-e, vagy sem, azt nem tudni, amíg a gépnek tényleg nem kerülnek elő a roncsai. Addig ez egy ténylegesen felvethető lehetőség...

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés bizarr eltitkolt tények politika észak-korea


Megtekintések száma: 52903





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet