Európa és a nyugati világ az összeomlás szélén áll: ha megnézed ezt a videót, te is rá fogsz erre jönni!

2017. július 7., péntek




Elnézve azt, hogy mi folyik a világban, főleg Európában, és attól keletre, egy esetleges háború lehet, hogy elkerülhetetlen.

Európa hadban áll. A háború nem most kezdődött, hanem néhány évvel ezelőtt, amikor létrejött az iszlám állam, és megindult a drasztikus, mindent elsöprő népvándorlás.

Azóta folyamatosan egyre rosszabb a helyzet egész Európában. A migránsok, akik közül 10-ből csupán 3 migráns számít valódi menekültnek, folyamatosan ostromolják az európai világ határait.

Ezzel viszont nem elégednek meg.

Európát a saját képükre akarják formálni. Életerős, meglett, magányos fiatalemberek jönnek át a harátokon, hogy megpróbálják elvenni azt, amit a nyugati társadalom több évszázad alatt felépített, és a magáénak tudhatott.

A lenti, 6 perces videót elnézve szinte biztosak lehetünk benne, hogy előbb vagy utóbb Európának, és a teljes nyugati világnak is lesz ehhez egy-két szava. Legalábbis muszáj lesz, mivel ez az egytelen módja, hogy túléljük ezt a demográfiai kataklizmát...

Az egész kontinens egy nagyobb polgárháború felé néz, mivel a terror, melyet a migránsok egy része hozott be magával, már belülről kezdte el fertőzni a nyugati társadalom szöveteit.

Az emberek sehol sem érzik magukat biztonságban, és a közel-keleti szélsőségek is egyre nagyobb teret nyernek.

Nézzétek meg a videót, gondolkodjatok el a látottakon, és OSSZÁTOK MEG másokkal is! Európának fel kell ébrednie! 

érdekes hihetetlen érdekesség bevándorlás


Megtekintések száma: 87408





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet