Ez a 9 dolog a kutatók és tudósok szerint nagymértékben képes befolyásolni az agyműködésünket!

2018. június 14., csütörtök




Egy egész életen át kihatnak ránk.

Az agy a legösszetettebb, legbonyolultabb szervünk, amit a tudósoknak még ma sem sikerült teljesen megfejteniük. 

Ezzel szemben viszont már nagyon sok mindent tudunk a működéséről, szerkezetéről, amiből néhányat össze is gyűjtöttünk az alábbiakban.

1. A krónikus alváshiány rontja a memóriát.

Ezen kívül hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához is.

2. Az állandó stressz szintén rontja a memóriát, a tanulási képességet és az önkontrollt.

Továbbá hozzájárul a szorongáshoz, a zavarodottsághoz és az ingerültséghez.

3. A szeretetben és a gyűlöletben van közös is, például, hogy ugyanahhoz az agyterülethez tartoznak. A különbség pedig, hogy a szeretet jelentősen csökkenti azon agyterületek aktivitását, ami a logikus gondolkodásért és az ítélőképességért felelős.

4. Az agyunk közel 80%-a víz.

Éppen ezért, már egy kis mértékű dehidratáció is csökkenti a koncentrációt, éberséget és a kognitív képességeket.

5. A terhesség megváltoztatja az agy szerkezetét. Mégpedig oly módon, hogy csökkenti a szürkeállományt azokon a területeken, amik azért felelősek, hogy megértsünk más emberereket. Minden azért szükséges, hogy erősítse az anya-gyermek kapcsolatot.

6. A sok cukor rontja a memóriát, valamint csökkenti a koncentrációs és tanulási képességet.

Ezzel szemben azok az élelmiszerek, amik Omega 3 zsírsavban gazdagok (tengeri halak, magvak, szójabab…), jótékony hatással vannak az előbb említett képességekre.

7. A romantikus szerelem nagyon hasonló az anyai érzelmekhez.

Például mindkettő csökkenti a szorongást és az aggodalmat, valamint növeli az eufóriát.

8. A festés fejleszti az agyműködést.

A kutatók nem rég végeztek egy tanulmányt ezzel kapcsolatban, 62 és 70 év közöttiek közreműködésével. A résztvevők egyik felének művészettörténetet tanítottak, a másiknak pedig festészetet. A végén azok értek el jobb eredményeket, akik festeni tanultak.

9. Az olvasás tökéletesen fejleszti az agyat.

Többek közt a kognitív képességeket, a koncentrációt és a képzelőerőt.

A TV nézésről ezek nem mondhatók el.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség


Megtekintések száma: 18344





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet