Ez a felfedezés minden korábbinál közelebb vihet minket egy valódi Jurassic Parkhoz

2017. április 6., csütörtök




Olyan dolgot találtak, ami átírhatja a genetika történelmét.

A napokban tették közzé azt a hírt, mely a genetikusok életében hatalmas változásokat hozhat, de néhány éven belül akár az egész világ életébe is, és sokkal közelebb vihet minket valaminek a megvalósulásához.

Arról van szó, hogy a hír azért ennyire nagy jelentőségű, mert karnyújtásira hozott minket egy valódi Jurassic Park megvalósulásához.

Arról van szó, hogy egy borostyánba zárt kullancsot találtak egy dominikai bányában, több száz méter mélyen.

Ebben a kullancsban pedig olyan vörösvértestek vannak, melyek az előzetes vizsgálatok alapján egy emlőshöz tartoztak. Még mindig nem tudni pontosan, hogy milyen állat lehetett, de a feltételezések szerint valamiféle ősmajomról van szó.

Már egy elméletük is van a tudósoknak arra vonatkozóan, hogyan kerühetett vér a leletbe, és hogyan maradt fenn ilyen jó állapotban.

A majmok már évmilliókkal ezelőtt is léteztek, és előszeretettel piszkálták egymást.

Valószínűleg ekkor szedhette ki a vérrel teli kullancsot a társából az egyik majom, aztán az ujját egy gyantás ágba törölte. Ez is lehet a felfedezés előzménye, mondta George Poinar Jr, az Oregoni Állami Egyetem neves entomológusa. Szerinte ez az emlősökből származó eddig talált legősibb vörösvérsejt-fosszília.

A lelet pontos korát most 15-45 millió évre becsülik, vagyis " nem sokkal" a dínók kihalása után jöhetett létre.

Annyira régi, hogy a felfedezés tény már eleve előrevetíti azt, amit már igen sokan emlegettek korábban: előbb vagy utóbb 65 millió évnél régebbi leletek is elő fognak kerülni, melyek dínó vért fognak tartalmazni.

Ez csak idő kérdése, biztosan meg fog történni.

Ha pedig így lesz, akkor közel állunk egy Jurassic park létrehozásához.

Egyesek szerint ezt már most meg lehetne csinálni, ugyanis az ősmajom vérsejtjeiből már ki lehetne nyerni a szükséges genetikai információkat.

Egyesek szerint így akár egy ősemlősökből, majmokból álló másfajta Jurassic park mág 5-10 éven belül megvalósítható lenne, ha rohamtempóban elkezdenék kidolgozni az ehhez szükséges eljárásokat és technológiát.

Sokkal valószínűbb azonban az, hogy még várnunk kell erre, és egy nagyon nagy áttörésre az ügyben. De ami késik, nem múlik.

Előbb vagy utóbb a kezünk közé fog akadni egy olyan épségben megmaradt, akár jégbe fagyott őshüllő maradvány, melyből feltámaszthatóak lesznek a múlt nagy sárkánygyíkjai.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány történelem genetika


Megtekintések száma: 37967





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet