Ez a felvétel tényleg a jetit ábrázolhatja?

2017. július 3., hétfő




Létezhet a jeti? Nem elég, hogy egy nemrégiben elvégzett átfogó genetikai vizsgálat és egyes kutatások feltételezik a létét, lehetséges, hogy a jeti észlelések egy része nagyon is valódi.

Számtalan alkalommal találkoztak már a jetivel, vagy emberszerű főemlőssel a világ minden táján, így a tibeti hegyekben is, és Pennsylvania egyes részein Amerikában is.

Ezen észlelésekben mindig egy közös volt. hatalmas, nagy talpú és szőrrel borított, gorillához hasonlító, de sokkal emberszerűbb lényt láttak a szemtanúk. időnként előkerültek hatalams lábnyomok, melyek egytelen állathoz sem tartozhattak, mivel emberi lábnyomokra emlékeztettek, de azoknál jóval nagyobbak voltak.

Mindemellett ürülék és szőrdarabok is a közvélemény elé tárultak egyes esetekben. A neves oxfordi Brookes Egyetemen két, Indiában talált szőrszálon elvégzett vizsgálat is igazolta, hogy olyan állattól származhat, ami megegyezhet a jeti észlelésekből ismert lénnyel.

"A szőrszálak eleddig a legmeggyőzőbb bizonyítékot szolgáltatták a jeti létezésére" - mondta Ian Redmond, a vizsgálatok kutatásvezetője, az oxfordi egyetem majomszakértője.

Ez tehát hitelesíthet egyes eseteket amikor szemtanúk nagy bizonyossággal azt nyilatkozták, hogy látták a jetit, vagy le is filmezték azt. Az alábbi felvétel Pennsylvaniaban készült Amerikában.

Egy sötét éjszaka egy vadász merészkedett ki a helyi erdőségbe, ekkor különös hangokat hallott.

Ahogy közelebb merészkedett, egy hatalmas, fehér szőrű alakot látott, ahogy a fák között áll, és őt nézi.

A következő pillanatban pedig ez a hatalmas lény gyorsan el is illant az éj sötétjében eltűnve. A titokzatos lény a 30. másodperc után tűnik fel a videón.

Szerinted létezhet a jeti, vagy csak mendemondák és a folklór kitalált alakja?

OSZD MEG másokkal is! 

paranormál kriptid kriptozoológia nagylábú jeti


Megtekintések száma: 276207





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet