Ez a huszonéves lány korunk Einstein-je! Még Stephen Hawking is idézett már tőle kutatómunkát!

2018. február 9., péntek




Egy hölgy, akinek a neve lehet, hogy egyeseknek simerős lehet. már 23 évesen állásajánlatokkal volt bombázva.

Ő ugyanis a világ talán legokosabb fiatal huszonévese, akiről úgy tartják még a tudományos körökben is, hogy legalább olyan okos, mint amilyen Einstein is volt.

Sabrina Pasterskit a NASA is meg akarta kaparintani,. annyira óriási koponya, és kiváló a problémamegoldási készsége, az egész bolygón egyedülálló.

Emellett nem utolsó sorban nagyon csinos és életvidám is.

Sabrina a Harvard Egyetemen tanult, majd elvégezte az MIT-t is.

Nem iszik, nem dohányzik, és az egészséges életmód híve, talán ebben is rejlenek csodálatos szellemi képességei, és hihetetlen gondolkodásmódja.

Sabrina egyik látványos és nagyon érdekes tudományterülete nem más, mint a téridő és a feketelyukak tanulmányozása. Egyesek szerint nem lehetetlen, hogy ez az ifjú titán fog közelebb vinni minket a kvantumfizika végső megértéséhez is.

Tanulmányaiból már olyan nagy zsenik idéztek részeket, mint Stephen Hawking.

Sabrina már gyreekkrában is kitűnt tehetségével. Ezt mi sme mutatja jobban, mint az, hogy 14évesen már megépítette saját, egymotors repülőgépét.

A motorja és maga a gép teljesne működőképes volt, amin akkor sokan elámultak, és hatalmas sajtóvisszhangja lett.

Az MIT miután megnézte a lány által készített videót a repülő összeszereléséről, azonnal tudták, hogy fel kell venniük, és nem szabad elkallódni hagyni ezt a tehetséget.

A Forbes magazin még a legtehetségesebb 30 év alatti fiatalok közé is besorolta őt 2015-ben.

Nem lepődnének meg, ha a jövőben még hallanánk felőle valamit a tudomány mezsgyéjén!

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia érdekes hihetetlen érdekesség hihetetlen emberek zsenik


Megtekintések száma: 54514





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet