Ez az 5 dolog bizonyíthatja a chemtrail összeesküvést

2017. június 22., csütörtök




Az égből permeteznek minket? Sokak szerint igen. És erre legalább 5 komoly bizonyíték is van.

A chemtrail elmélet hívei szerit az égből, repülőgépekről permetezik a légkört, és így az embereket is, egy szigorúan titkos kísérlet keretében.

Az elmúlt években egyre inkább kezdett valósággá válni, és ma már sokan tényként kezdenek hivatkozni rá, sem, mint összeesküvésként.

A chemtrail hívők szerint komoly bizonyítékok vannak rá, hogy valóban létezik a jelenség.

Egy chemtrailező repülőgép belseje

Korábban nyilvánosságra kerültek olyan képek, melyek állítólag egy chemtrailezésre tervezett repülőgép belsejében készültek. Azt követően aztán számos, több tucat hasonló kép szivárgott ki a netre világszerte.

A jelenség nagyon sokak szerint valós, és ezt a fényképek bizonyítják a módosított repülőgépek különös belső teréről.

ERRŐL ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN

A svédek elismerték?

A Svéd Zöld Párt vezetője Pernilla Hagberg bejelentette, hogy a hosszú ideig az égen maradó repülőgépek által kibocsátott csíkok nem másak, mint vírusok, vegyi anyagok és fémek mérgező keveréke.

Hagberg szerint a CIA és az NSA, valamint a svéd kormány is benne van ebben a közös, titkos együttműködésben, és a világon mindenhol köttettek hasonló megállapodások. 

A légkörbe kibocsátott anyagok különböző vírustörzseket is tartalmaznak az alumínium, bárium és stroncium mellett. Ezek a káros anyagok bekerülnek a vízlelőhelyekbe és a talajba egyaránt.

A különleges és bizarr projekt célja Hagberg szerint, hogy aeroszol permetezéssel direkt módon változtassanak a légköri körülményeken.

ERRŐL ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN

Videó, egy chemtrailerzési folyamatról

Több videó is kikerült a netre, melyeken szemmel láthatóan nem kondenzcsíkot húznak egyes repülőgépek, hanem chemtraileket. Ezek a chemtrailek nem tűnnek el percekkel a repülőgép elhaladását követően, hanem tejfehér ködként telepednek rá a légkörre, és órákkal, napokkal később is láthatóak az égen.

Rengeteg, egyre szaporodó videóbizonyítékok támasztják tehát alá, hogy valami folyik közvetlenül a fejünk felett, amiről nem tudunk, mert nem tudatják velünk a hatóságok.

ERRŐL ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN

Egy német szakember mikroszkopikus elemzése

Egy német kutató korábban azt állította, rájött, mi célja ezeknek a levegőbe ereszthető, majd ott egy ideig lebegő részecskéknek. Bizonyítéka van rá, hogy a chemtrailek valójában olyan apró nanotechnológiával előállított részecskék, melyeknek oka és célja van.

Elmondása szerint mikroszkóp alatt is meg lehet ezeket vizsgálni, és rengeteg olyan apró, nano anyagfoszlányt találhatunk, melyek semmihez sem köthetőek.

Nem csak különféle geometriai alakba rendeződött nanorészecskéket talált a mikroszkopikus megfigyelések során, hanem apró nanokampókat is, melyek mind egy adott séma alapján épültek fel.

A szakember szerint ezek a formációk nem véletlen jöttek létre, és konkrét céljuk van vele a chemtrailek készítőinek, és elrendelőinek.

ERRŐL ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN

Egy magyar chemtrail pilóta vallomása

Hihetetlen történet látott napvilágot annak idején, valamikor 2014-ben, amikor állítólagosan megszólalt egy neve elhallgatását kérő magyar pilóta a chemtrail ügyben.

A pilóta 2003-ban végzett a Nyíregyházi Főiskolán pilótaként. Ez után egy évvel mezőgazdasági pilótaként kezdett dolgozni Nyíregyházán.

2006-ban megkereste őt két öltönyös férfi azzal, hogy fiatal, tehetséges pilótákat keresnek egy fapados légitársasághoz, és őt ajánlották a főiskolán. Több éves szerződést is kapott, aminek nagyon örült. Azonban felfigyelt arra, hogy vegyi anyagokkal töltik fel a repülőt, és ezek jó része igen mérgező.

Amikor erre rákérdezett egy alkalommal, amikor korábban érkezett, halálosan megfenyegették azzal, hogy soha sehol nem kap majd munkát, ha erről beszél, és baja eshet neki is, és a családjának is.

ERRŐL ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés eltitkolt tények chemtrail agenda21


Megtekintések száma: 99543





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet