Ez lehet a bizonyíték arra, hogy a Nap valójában egy mesterséges objektum?

2023. október 17., kedd




Egy anomália igazolhatja a korábbi sejtéseket?

A Napunkkal kapcsolatban az elmúlt években már számtalan érdekes elmélet látott napvilágot.

Ezeknek az eredője főleg azok a különféle felvételek voltak, melyeket NASA szondák készítettek a csillagunkról. Ezek legtöbbjén ugyanis megmagyarázhatatlan elemek, azonosíthatatlan objektumok tűntek fel.

Az amerikai űrügynökség ezeket aztán soha nem magyarázta, volt, hogy abszolút nem is kommentálták, máskor képhibára hivatkoztak.

A szakérők szerint azonban ezen objektumok egy része valóban ott volt, tehát nem a képek meghibásodásáról van szó.

Több ízben érzékeltek már hatalmas, sötét árnyalakokat a Nap körül, és fénylő apróbb objektumokat, amelyek még így is majdnem Föld méretűek voltak. Ezekről sokáig azt feltételezték, hogy talán földönkívüli anyahajók lehetnek, melyek a Napunk körül állomásoznak.

Mivel nemrég elkezdett csökkenni a naptevékenység, felmerült, hogy talán ezek a tárgyak a felelősek azért, amirét a Nap olyan furcsán viselkedik.

Módszeresen szívhatják el a Nap energiáját, és ennek nyoma is van. Nemrég ismét lencsevégre kaptak az egyik Napról készült felvételen valami szokatlant. A négyzet alakú anomália vagy egy tárgy lehet, vagy egy hatalmas nyílás a Nap felszínén - állítják az ufó kutatók.

Szerintük ugyanis a Nap valójában nem egy természetes égitest. Mesterségesen állíthatták elő, még a Naprendszer kialakulásakor.

Ez magával vonja azt is, hogy az egész Naprendszer mesterségesen lett létrehozva, és olyan, mint egy kozmikus, szimulált, azaz mesterségesen, konkrét céllal létrehozott világ.

A Nap körül nem egyszer észleltek már mozgó objektumokat is. Ezekről egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy a Nap felé, vagy a Naptól eltávolodva tartottak egy adott irányba, de legalábbis mozgásban voltak.

Nem egy esetben még az irányváltás tényét is észlelni lehetett, ami szintén nem magyarázható sem képhibával, sem természetes jelenséggel, mondjuk a Nap mellett elhaladó üstökösökkel.

Korábban egy angyalszerű alakot is megörökítettek az egyik Napról készült felvételen.

A felvétel különlegessége, hogy az angyali alak - mely feltehetően vagy egy nagyméretű anyahajó, vagy valamiféle kozmikus entitás lehet - még csíkot is húzott maga után.

Megint mások szerint ezeket a hatalmas szárnnyal rendelkező szerkezeteket egyértelműen Anunnakik vezetik, vagyis ősi idegenek hajói, akik, amikor itt hagytak az emberiséget a múltban, nem mentek nagyon messzire.

Végig itt lehettek a Naprendszerben, és a Napból figyelhettek minket, ami valamifajta kozmikus bárka lehet, vagy egy Dyson gömb, mely mögött valóban jelen van egy csillag, csak sokkal kisebb méretekben

Míg sokan szkeptikusak a teóriával kapcsolatban, addig nagyon sok ufókutató, és paleoasztronauta hívő szerint egy lehetséges magyarázattal állunk szemben.

OSZD MEG másokkal is!

megmagyarázhatatlan ufó ufók idegen nasa idegenek összeesküvés anunnakik


Megtekintések száma: 181653





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet