Ez lehet az évszázad felfedezése? Hihetetlen dolgot találtak a sötét anyaggal kapcsolatban

2017. augusztus 18., péntek




Segítségével más galaxisokhoz tudunk kapcsolódni!

Ennyire közel még soha nem jártunk ahhoz, hogy másik világokkal tudjunk összekapcsolódni. Ez most nem valami sci-fi film bevezetője volt, hanem maga a valóság.

Arról van szó ugyanis, hogy tudósok olyan sötét anyag hidakat fedeztek fel, melyek galaxisokat kapcsolhatnak össze.

"Szenzációs csillagászati felfedezés, sok mindent újraírhat" - jelentette ki már most is egy a kutatáson dolgozó szakember.

Ezekről a sötét anyagból álló hidakról már egy ideje sejtették, hogy létezhetnek, de nem volt tudományosan bizonyított.

Még nem tiszta, hogy mire szolgálhatnak a hidak, de valószínű, hogy egyes galaxisokat kötnek össze, illetve egyfajta átviteli közegként funkcionálnak.

Vagyis ezeken keresztül áramlanak a galaxisok között az energiák.

Mint ismereted, a sötét anyag létezése a mai napig nem teljesen bizonyított. Sőt, újabb modellek azt mutatták, hogy talán az univerzum keletkezésében sem játszott akkora szerepet, mint korábban hitték, vagy egyáltalán nem is volt jelen az ősrobbanás utáni pillanatokban.

Ezeket a kozmikus hidakat közvetetten tudjuk mérni. Nem fogunk tudni felvételt készíteni egy sötét anyagról, ahogyan egy feketelyukról sem lehet a klasszikus értelemben, mivel ezek az anomáliák láthatatlanok az emberi szemnek.

Különböző műszerekkel, más-más tartományokban azonban ezek a kozmikus hidak láthatóvá válnak.

A legijesztőbb az egészben az, hogy ezek a hidak akár valódi összekapcsoló hidak is lehetnek. Ez ugyan még csak egy elmélet, de semminek nem mond ellent.

A csillagászok egy kis része úgy sejti, hogy ezek a sötét anyag hidak nem csak összekapcsolják a galaxisokat, de egyfajta féregjáratként is használhatóak lennének.

Olyanok, mint egy kozmikus autópálya, ahová belépve a fénysebességet megkerülve lehetne eljutni A pontból B pontba.

Vagyis elméletben akár téren és időn kívül is utazhatunk ezeken a kozmikus sötét anyag hidakon át.

Ezt persze előbb még be kell bizonyítani, de a tudósok és csillagászok azon lesznek, hogy még több vizsgálatokat végezzenek a sötét anyag hidakkal kapcsolatban.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen sötét anyag kvantumfizika


Megtekintések száma: 114295





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet