Ez lesz a modern emberi civilizáció jövője a hindu prófécia szerint

2021. november 24., szerda




Ez várhat az emberiségre a jövőben?

Az emberiséggel, és annak jövőjével kapcsolatos próféciák már Nostradamus születésével mindig is érdekelték az egyént.

Bár mi magunk múlandóak vagyunk, valami fondorlatos kíváncsiság mindig is hajtott minket, hogy megtudjuk, mivé lesz az emberiség, milyen lesz az emberi sors több ezer, vagy több millió év múlva.

A legtöbben általában Nostradamus jóslatait veszik alapul, vagy Baba Vanga jövendöléseit, azonban kevesen tudják, de a hopi indiánok, és a hinduk is számos bizarr, és érdekes próféciával rendelkeznek a világ jövőjét illetően.

Hindu apokalipszis

A hindu próféciák arról írnak, hogy a világnak természetes folyamata lesz maga a világvége is.

Ez a negyedik világkorszakban követezik majd be, a Kali korszakban. A leírások szerint érdekes módon azonban nem egyetlen, nagy és apokaliptikus esemény lesz, hanem apokaliptikus események egész sorozata fogja majd elhozni az ismert világ végét.

A prófécia arról is említést tesz, hogy a végidőkben az emberek gondolataiban bűn fog lakozni, és a tetteik, beszédeik is ezeket a bűnöket fogják tükrözni.

Ráadásul lustábbak lesznek, és közömbösebbek, mint eddig bármikor a történelem, és a három nagy világkorszak során.

Tele lesznek haraggal, önzéssel, és önfejűséggel, amikor eléri a világot a vég.

A fenti dolgokat pedig részletesen leírja, ezek közül ma mér több megvalósult, és megvalósulni látszik napjainkban, melyekre burkolt utalást találhatunk ezekben az ősi hindu szövegekben.

Közeleg a vég, de lehet, hogy új kezdet lesz

A vég mindig valami újnak a kezdete, és ami egyszer elkezdődik, az véget is ér. Így lehetne leginkább összefoglalni a nagy vallások hozzáállását a végítélethez, és ahhoz, hogy egyszer majd az emberi civilizáció véget fog érni.

Az emberiséget egy ismeretlen kataklizma sorozat fogja eltörölni. Ez valószínűleg olyan összetett problémára utal, mint a globális felmelegedés, mely képes lesz az időjárást megbolondítani, ezzel tönkretéve a gazdaságot, ami káoszt hoz majd a társadalomra, és hatalmas élelmiszerhiányt fog eredményezni, ami globális éhezésekhez fog vezetni.

Mások szerint egy hatalmas aszteroida fog becsapódni a Földbe, és hasonló rendszerben tönkretenni az élővilágot, a növényeket, onnan a mezőgazdaságot és az embereket.

De az is elképzelhető, hogy egy napvihar éri el majd a bolygónkat, mely civilizált társadalmunkat nem csak visszarántja majd a kőkorszakba, de a szoláris sugárzás gyilkos mértékű lesz, és az emberiség 99%-a ki fog pusztulni a különböző mutációkban.

Olyanok is vannak, akik szerint a hindu világvége egyfajta természetes elkorhadása lesz a bolygónak, és az emberiségnek, és lassú folyamat lesz, mely során az emberiség által hagyott parlagon egy új civilizáció fog „nőni”.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek az emberiség jövője világvége globális kataklizma


Megtekintések száma: 107571





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet