Ezért fejlesztette ki Putyin az orosz szuperfegyvereket!

2018. március 6., kedd




A nyugati világot már rég figyelmeztette: magyar felirattal a beszéde, amiben elmondja!

"Hallgassanak meg, felnőtt emberek ülnek itt!Sőt, mostmár tapasztaltak is..." - kezdte el az egészet.

Elmondta a teljes igazságot a világ hatalmi őrviszonyairól, és arról, hogy a színfalak mögött, a média közbenjárásával mik történtek, és mi az, mai folyamatosan egyfajta veszélyként lebegett ott a nemzetek felett.

Az orosz kormányfő ezt mondta:

Bár igyekszem csöndben szemlélni a politikai eseményeket egy ideje, most kivételt teszek. 

Nem árt tudnunk, hogy a média nem egészen (vagy egyáltalán nem) úgy adja elő a dolgokat, ahogy azok a valóságban történnek. De még a sajtó munkatársai sincsenek mindig tisztában a helyzettel...

Putyin korábban a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum keretében Putyin újságíróknak mondta el, hogyan és miért került veszélybe a béke a világon, ami eddig a stratégiai egyensúlynak köszönhetően el tudta kerülni a komoly háborús helyzeteket. 

Eddig egy stratégiai egyensúlynak köszönhetően lehetett elkerülne a háborús helyzeteket és azt, hogy kitörjön a harmadik világháború. Azonban ez ma már tarthatatlan, és az érdekllentétek odáig fajultak, hogy a stratégiai béke már fenntarthatatlan.

Érdemes teljesen végighallgatni Putyin beszédét, mert más színben tünteti fel Amerikát, mint amilyennek az Amerika közeli híradásokból ismerjük.

Szerinted is igaza van, és mindvégig az emberek és a közvélemény a média által volt megvezetve?

OSZD MEG másokkal is!

tudomány politika oroszok putyin háború


Megtekintések száma: 48024





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet