Ezt a különleges csodát az egyház is elismeri!

2017. március 17., péntek




A világtörténelem egyik leghíresebb csodája volt, és az, mind a mai napig.

1917. május 13-án három gyermek egy kis nyájat őrzött a Fátima melletti Cova da Iria nevű helyen. Hirtelen, elképesztő erővel sugárzó fényességet láttak...

1917. május 13-án három gyermek egy kis nyájat őrzött a Fátima melletti Cova da Iria nevű helyen. Hirtelen, elképesztő erővel sugárzó fényességet láttak. Ők azt gondolták, villám, így elhatározták, gyorsan hazamennek mielőtt kitör a vihar. Ám, rögtön egy második fényjelenséget is észleltek, kissé távolabb, egy kis tölgyfabokor felett.

Egy nőt láttak, aki elmondásuk szerint ragyogóbb volt a Napnál és kezei között rózsafüzért tartott.

A káprázatos hölgy azt mondta nekik, hogy sokat kell imádkozniuk, és kérte őket, hogy 5 egymást követő hónap 13. napján ugyanazon órában ismét látogassanak el ugyanide, ugyanerre a helyre. A gyermekek így is tettek, és a rejtélyes hölgy mind az ötször (!) eljött hozzájuk.

A július 13-i jelenés során a Szűzanya - a rejtélyes hölgy - három titkot tárt fel a gyerekeknek.

Az első titok: A Pokol Látomása:

"A Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, ami a föld alatt látszott. Emberi formájú démonok és lelkek voltak alámerülve, mint égő, átlátszó széndarabok, mind megfeketedett vagy bronz színben ragyogott, a tűzvészben lebegtek, majd az égbe emelkedtek a lángok segítségével, amelyek belőlük indultak füstfelhőket okádva, majd körülvéve minket súlytalanul, fájdalmas és kétségbeesett sikolyok és nyögések közepette visszahulltak. Nagyon megrémültünk, reszkettünk a félelemtől. 

A démonokat meg lehetett különböztetni, ijesztő és visszataszító hasonlóságukról a félelmetes és ismeretlen állatokhoz, mind fekete és átlátszó. A látomás hosszúnak tűnt, de pillanatnyi volt. Hogyan hálálhatnánk meg szeretett mennyei Anyánknak, aki első Megjelenésének útmutatásaival felkészített minket a Mennybe utazásra. Úgy gondolom, máskülönben meghaltunk volna a félelemtől és rettegéstől.”

A második titok:

A második titok az az állítás, hogy az I. világháború végéhez közeledik, de ha nem hagyják abba Isten megbántását, egy még szörnyűbb háború (II. világháború) eljövetelét jósolja meg.

„Láttad a Poklot, ahová a szegény, bűnösök lelke kerül. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket. Ha megteszik, amit nektek mondok, sok lélek meg fog megmenekülni és béke lesz. A háború a végéhez közeledik, de ha az emberek nem hagyják abba Isten megbántását, egy rosszabb fog kitörni XI. Piusz pápa méltósága alatt. 

Ha egy éjjel ismeretlen fényt láttok majd, tudjátok, hogy ez az a nagy jel Istentől, hogy közeledik a világ megbüntetése a sok gonoszságáért, háborúval, éhínséggel, az Egyház és a Szentatya üldözésével. Ennek megakadályozására jönni fogok és kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelô szentáldozást. Ha kérésemet teljesítik, Oroszország meg fog térni, és béke lesz; ha nem, elterjeszti tévtanait a világban, háborúkat és az Egyház üldözését okozva. A jókat fel fogják áldozni; a Szentatya sokat fog szenvedni; nemzetek fognak elpusztulni. Végül Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedni fog. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, s az megtér és a béke időszaka fog újra a világra köszönteni.”

„J. M. J. Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:

Az én Istenem iránti engedelmességből - aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem - írok Önnek.

A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: 'Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!'

Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk 'valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek', láttunk egy fehérbe öltözött püspököt 'akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya'. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők.

A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.

Kelt Tuyban, 1944. március 1.”

Az elmaradt, majd bepótolt jelenés

Az augusztus 13-i jelenésről a gyerekek lemaradtak, ugyanis a körzet prefektusa letartóztatta és kihallgatta őket, majd megpróbálta kicsikarni belőlük a hazugságukat elismerő vallomást, de ők erre nem voltak hajlandók. Szabadon bocsátásuk után a Szűzanya augusztus 19-én jelent meg nekik Valinhos település mellett, Cova da Iriatól nem messze.

Az utolsó jelenéskor, 1917. október 13-án az egyes becslésektől függően 30-70 000 ember volt jelen. 

A megjelenő hölgy azt mondta, ő a Rózsafüzér királynője, és ezen a helyen állítsanak kápolnát a tiszteletére. A jelenés végén mindenki láthatta a csodát: a Nap egy ezüstkoronghoz vált hasonlóvá, szabad szemmel is lehetett szemlélni, saját tengelye körül forgott, mint egy tűzkerék, majd úgy tűnt, mintha a földre zuhanna.

1917 óta zarándokok ezrei érkeznek Cova da Iriaba, évente kb. 5 millióan keresik fel a szent helyet. Ezt az egyedülálló csodát, melyet azóta fátimai jelenésekként vagy fátimai titkokként emlegetnek az egyház is elismeri, az elmúlt 100 évben több pápa is felkereste a helyet, köztük II. János Pál, hálából, amiért életben maradt, miután merényletet kíséreltek meg ellene.

Érdekesnek találtad? Akkor ne felejtsd el megosztani!

Forrás: Tudnodkell.info

érdekes érdekesség megmagyarázhatatlan vallás biblia egyház


Megtekintések száma: 12657





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet