Ezt fogja művelni a globális elmelegedés az állatokkal

2017. március 21., kedd




Komoly, és megdöbbentő hatása lesz.

Az 56 millió éve bekövetkezett Paleocén-Eocén Termális Maximum (PETH) nagy méretű felmelegedési esemény hatására, az emlősök kisebbé váltak. Hogy megvizsgálják mennyire gyakoriak ezek a klímaváltozásra bekövetkező méretváltozások, Abigail D’Ambrosia, a New Hampshire Egyetemről, munkatársaival négy a wyomingi Bighorn Medencéből származó gyakori faj megkövesedett fogait vizsgálták.

A maradványok, közöttük egy ősi lóval és egy nyúl méretű patás állattal, egy olyan 53 millió évvel ezelőtt időszakot öleltek fel, amiben egy másik felmelegedési esemény, a Eocén Termális Maximum 2, következett be – ez a felmelegedés kevésbé volt drasztikus mint a PETM.

A csapat azt találta, hogy a nyúl méretű állat mérete 15 százalékkal csökkent a felmelegedés alatt. Az ősi lófaj mérete 14 százalékot esett és egy másik korábbi tanulmány alapján egy közeli rokonságban lévő lófaj mérete 30 százalékot csökkent a PETM alatt.

A szerzők feltevése az, hogy a lecsökkent testméret segíthet az állatoknak több hőt leadni, azzal hogy megemeli a felület és térfogat arányát, vagy a klímaváltozás miatt bekövetkező szárazságok és az étrendben történő változások vezethettek a méret csökkenéshez.

Forrás: arsratio.hu

globális felmelegedés globális klímaváltozás tudomány


Megtekintések száma: 228135





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet